"Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk, ha reményeink nem valósulnak meg. De néha a reményeink alaptalanok. Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett, ami váratlanul ér. Miért ragaszkodunk a reményeinkhez? Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket. A reményeink tartanak talpon. Amire számítunk, az csak a kezdet. Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk."
LOUIS
 |
| Honnan tudjam, hogy tényleg rá van szükségem? -Louis |
MAGAM ALATT VAGYOK, én sem gondoltam, hogy ez lesz, és ilyen nehezen fogom viselni ezt az egészet, de egyszerűen semmihez sincs kedvem. Legszívesebben naphosszat csak a szobámban lennék, de ezt nem tehetem. Így a remete létnek lőttek. Tehát megyek, ahova hívnak, és próbálok úgy csinálni, mintha minden rendbe lenne, persze nincs így, és ezt ők is látják, ami még jobban zavar. Sőt vannak olyan rajongók, akik még meg is kérdezik miért vagyok ilyen. Mégis mit mondjak rá? Jól vagyok csak bal lábbal keltem fel, már egy hónapja zsinórban minden nap. Még a hülyék sem hiszik ezt el. Arról viszont nem akarok beszélni, ami történt, hisz még a srácokkal sem teszem. Harry faggatózása volt az utolsó, mikor erről beszéltem.
- Jó reggelt Haver - köszöntött Niall reggeli jól megszokott kísérője mellől.
Hogy tud ő állandóan enni? Felkel, és ez az első gondolata? Igazából nem is érdekel, az ő dolga. Akkor mégis miért rágódom rajta?
- Hello - morogtam, és helyet foglaltam az egyik széken.
Nem értem minek jöttem le, ezt fent is tudnám csinálni épp ilyen jól.
- Nem lehetsz ennyire magad alatt - szólalt meg mikor elpusztította azt az óriás szendvicset.
- Mint látod simán meg tudom csinálni.
Még mindig nem akartam erről beszélni, főleg azért, mert fogalmam se volt mit tegyek. Lett volna időm gondolkodni mégsem tettem. Nem tudom.... még mindig ugyanott tartok, mint mikor elrohantam. Akárcsak egy hülye picsa, aki nem tud mit kezdeni az életével, itt tépelődök valamin, ami nem is biztos, hogy létezik vagy létezett valaha is. Lehet én voltam az, aki ebbe az egészbe kapaszkodott, nekem nagyobb szükségem volt rá, mint neki én rám. Láttam Horan arcán, hogy marhára gondolkodik valamin ergo mondani fog valami szent beszédet, amire én nem voltam kíváncsi. Így fogtam magam, és átmentem a nappaliba. Nagy változatosság kedvéért elterültem a kanapén, és kezembe vettem a távirányítót. Cél nélkül kapcsolgattam, igazából nem is akartam semmit se nézni, csak nem akartam, hogy valaki hozzám szóljon.
Tisztában voltam vele, hogy rövid időm belül meg kell oldanom ezt az egészet, és ezt a hetet adtam még magamnak a sanyargatásra.
Nem véletlen volt az egy hét, hisz kaptunk pár szabadnapot, és ez nagyon is kapóra jött nekem. Ugyanis hazautaztam. A vártnál hamarabb értem oda - talán azért, mert gyorsabban hajtottam a kelleténél - de Anyut ez egyáltalán nem bántotta. Azt mondta így több időt tölthetek velük, bár nem kellett neki két perc sem máris rájött, hogy valami nincs rendben velem. És persze nem vette azt be, hogy fáradt vagyok.
- Mi van veled? - tört be hozzám húgom.
- Lottie, ne baszogass már te is - mordultam rá szinte azonnal.
Tudom, hogy nem volt szép, sem olyasmi, ami egy jó testvérhez illene, de ismerem jól, és tudom mire megy ki az egész.
- Nem foglak békén hagyni, és Anya sem - ült le az ágyamra.
Számítottam rá, de úgy gondoltam lesz még egy kis időm mielőtt darabjaimra szednek. Hát tévedtem.
- Jól van, mit akarsz tudni? - sandítottam felé.
- Miért vagy ilyen? - tért a tárgyra.
- Feszült vagyok.
- Miért vagy feszült? - forgatta szemeit.
- Mert nem tudom mit csináljak - húztam tovább, reménykedve, hogy feladja.
- Miért? - folytatta tovább.
- Mert... mert... azért, mert... NA!
- Hát te hülye vagy - rázta a fejét - És mi van a barátnőddel? - nézett rám olyan mindent tudóan.
- Miért kéne elmondanom, ha már úgy is tudod? - vágtam vissza.
Tudtam, hogy tudja, valószínű volt, hogy Anya elmondta nekik, de akkor miért faggat? Sosem fogom megérteni a nőket, a húgaimat pedig tuti nem. Tudtam, hogy faggatna tovább, de szerencsémre elkészült az ebéd, így ez megakadályozta.
A szerencsémre nem is volt igaz, hisz a faggassuk Louis-t mindenről vette kezdetét, mikor leültünk enni. Daisy és Phoebe inkább rólam kérdezett, Anya mindent tudni akart, Fizzy pedig maga volt a sátán. Csakis Jerrika érdekelte, és nem tágított.
- Nem tudnátok leszállni erről a témáról? Én itt vagyok, én vagyok a rokonotok nekem örüljetek. És legfőképpen velem foglalkozzatok - akadtam ki a kaja vége felé.
Majd felálltam, és kimentem a hátsó kertbe, beültem a hintaszékbe, és csak néztem a nyugodt kertet.Nem jöttek utánam, talán megharagudtak, mert bunkó voltam. Nem csodálkoznék rajta, sőt meg is érdemelném. Estig békén is hagytak. Lassan haladtam befelé, mert elég nagy csönd volt. Gondolom a lányok már a szobájukban vannak. A nappaliban viszont égett a villany, azt hittem csak valaki elfelejtette leoltani, így arra veszettem az irányt.
- Oh.... szia - mondtam meglepetten mikor láttam Anya ül a kanapén, és olvas.
Meglátott, és le is tette a kezében lévő könyvet, Helyet csinált maga mellett, nem kellett mondania semmit el is indultam felé.
- Nem lesz ez így jó Kisfiam, mond el mi történt - mondta mikor mellé ültem.
- Összevesztünk... azt hiszem. Vagyis valami olyasmi, mert beszélgettünk, elmondott valamit, én eljöttem, és azóta nem beszéltünk. Ő keresett, de én mindig leléptem, mert nem akartam vele beszélni, mert nem tudtam mit mondhatnék, vagy hogy miről beszéljünk.
- Miről beszéltetek?
- Elmondta, hogy Zayn azt kérte tőle, hogy válasszon közülünk. Nem mondta ki nyíltan, de ez volt a lényege - fejeztem be.
Nem szólt pár percig csak engem tanulmányozott, talán azért, hogy rájöjjön mit mondjon. Vagy, hogy lássa tényleg emiatt vagyok ki.
- Szerintem nem arról van szó, amit te gondolsz - mondta egyszerűen.
- Mégpedig?
- Azt hiszed azért nem mondta el, mert nem téged választana. Gondolkozz egy kicsit, ha valóban Zayn lenne az, aki mellett lenni szeretne húzta volna ennyi ideig? Akkor miért nem mondta már el aznap mikor beszéltek? Hisz ez lett volna a logikus, és egyszerű döntés.
Erre így még nem gondoltam, mindig csak az volt a fejemben, hogy azért, mert nem én lennék az, de mi van, ha hülye vagyok, és Anyának van igaza.
- Erre eddig nem is gondoltál, igaz? - lassan ingattam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Teljesen máshogy viselkedsz ebben a kapcsolatban. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Eleanort nem szeretted, mert ezt természetesen nem igaz. Egyszerűen csak másmilyen volt a kapcsolat. Onnan is látszik, hogy mennyire megvisel ez az egész. Ismerlek, és akkor is ezt mondanám, ha nem beszélnénk minden nap, hisz a fiam vagy. Nem légy buta, és ne húzd túl sokáig, mert nem fog rád a végtelenségig várni, és akkor nagyon bánni fogod.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam - tettem hozzá.
Lelkiismeret furdalásom volt az egész miatt, ahogy vele és a lányokkal is beszéltem. Nem érdemelték meg, és ezek után mégsem haragszik.
- Köszönöm - öleltem meg.
Mindig is tudtam, hogy nem hiába fordulok tanácsért Anyuhoz, hisz ő mindent tud. Ezt pedig ez alatt a pár nap alatt is bebizonyította. Már tudtam mit kell tennem, és reméltem, hogy nem késtem el vele.
- Szevasztok - köszöntem a többieknek mikor megérkeztem.
- Hello Lou, mitől vagy ilyen normális? - kérdezte gyanakodva Harry.
- Úgy érti ennyire önmagad - helyesbített Payne.
- Semmi gáz... Anya helyre rakott ezalatt a pár nap alatt - vigyorogtam, mint egy hülye.
- Az király Haver - csapkodott hátba Nialler - Kezdtünk már miattad aggódni - tette hozzá halkabban.
Meglátott, és le is tette a kezében lévő könyvet, Helyet csinált maga mellett, nem kellett mondania semmit el is indultam felé.
- Nem lesz ez így jó Kisfiam, mond el mi történt - mondta mikor mellé ültem.
- Összevesztünk... azt hiszem. Vagyis valami olyasmi, mert beszélgettünk, elmondott valamit, én eljöttem, és azóta nem beszéltünk. Ő keresett, de én mindig leléptem, mert nem akartam vele beszélni, mert nem tudtam mit mondhatnék, vagy hogy miről beszéljünk.
- Miről beszéltetek?
- Elmondta, hogy Zayn azt kérte tőle, hogy válasszon közülünk. Nem mondta ki nyíltan, de ez volt a lényege - fejeztem be.
Nem szólt pár percig csak engem tanulmányozott, talán azért, hogy rájöjjön mit mondjon. Vagy, hogy lássa tényleg emiatt vagyok ki.
- Szerintem nem arról van szó, amit te gondolsz - mondta egyszerűen.
- Mégpedig?
- Azt hiszed azért nem mondta el, mert nem téged választana. Gondolkozz egy kicsit, ha valóban Zayn lenne az, aki mellett lenni szeretne húzta volna ennyi ideig? Akkor miért nem mondta már el aznap mikor beszéltek? Hisz ez lett volna a logikus, és egyszerű döntés.
Erre így még nem gondoltam, mindig csak az volt a fejemben, hogy azért, mert nem én lennék az, de mi van, ha hülye vagyok, és Anyának van igaza.
- Erre eddig nem is gondoltál, igaz? - lassan ingattam a fejem, és vártam, hogy folytassa - Teljesen máshogy viselkedsz ebben a kapcsolatban. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Eleanort nem szeretted, mert ezt természetesen nem igaz. Egyszerűen csak másmilyen volt a kapcsolat. Onnan is látszik, hogy mennyire megvisel ez az egész. Ismerlek, és akkor is ezt mondanám, ha nem beszélnénk minden nap, hisz a fiam vagy. Nem légy buta, és ne húzd túl sokáig, mert nem fog rád a végtelenségig várni, és akkor nagyon bánni fogod.
- Sajnálom, hogy bunkó voltam - tettem hozzá.
Lelkiismeret furdalásom volt az egész miatt, ahogy vele és a lányokkal is beszéltem. Nem érdemelték meg, és ezek után mégsem haragszik.
- Köszönöm - öleltem meg.
- Szevasztok - köszöntem a többieknek mikor megérkeztem.
- Hello Lou, mitől vagy ilyen normális? - kérdezte gyanakodva Harry.
- Úgy érti ennyire önmagad - helyesbített Payne.
- Semmi gáz... Anya helyre rakott ezalatt a pár nap alatt - vigyorogtam, mint egy hülye.
- Az király Haver - csapkodott hátba Nialler - Kezdtünk már miattad aggódni - tette hozzá halkabban.
JERRIKA
Bizonyos dolgok jó irányba haladnak, és ennek örülök, hisz legalább ezért nem kell aggódnom. Anyu már felébredt, és magától lélegzik, ami az elmúlt jó pár hónap tortúráját követve egy kész csoda. Így ismét van egy jó okom, amiért a kórházba mehetek. Bár kicsit későn keltem - úgy tűnik újabb rossz szokásra tettem szert- így csipkednem kell magam, hogy beérjek mikorra ígértem. Már csak a cipőmet kellett előkerítenem, és indulhattam volna, de az a csodás lábbeli eltűnt a föld színéről. És valaki pont most akar beszélni velem. Ez hiányzott még ide.
- Gyere be, nyitva van - mondtam valamivel hangosabban, hogy az ajtó túloldalán lévő ember is meghallja.
Valószínűleg elég hangos volt, mert csapódott a bejárati ajtó. És pár perc múlva már velem szemben is állt, Zayn.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem rá konkrétan.
- Nem keresel, és aggódom érted.
- Miért tennéd? Hisz felborítottál mindent. Eddig én álltam az útjába annak, hogy minden rendbe legyen, én voltam az, aki megmérgezte ezt a barátságot. De úgy most, hogy úgy érzem minden jó, te robbantod a bombát, és csak egy hatalmas kráter marad.
- Én nem így akartam, tényleg - ingatta a fejét, és közelebb lépett - de egyszerűen nem tudtam már magamban tartani.
- De ettől nem lett egyszerűbb semmi, én értem, megértelek, de fáj. Fáj, hogy nem tudom mit tegyek, hogy hogy oldjam meg a galibát, ami okoztál.
Látszott arcán, hogy nem erre számított, hogy úgy gondolta mostantól minden egyszerű és jó lesz, de ez nincs így.
- Ezt hogy érted?
- Úgy, hogy bármit csinálok, és bárhogy döntök a vége az lesz, hogy valakinek fájni fog.
- De én... - folytatta volna.
- Sajnálom Zayn, de mennem kell. Anyu vár rám.
A fiú mellé léptem, egy puszit nyomtam az arcára, és ott hagytam. Nem tudtam volna tovább hallgatni az érveit, hogy szerinte miért is volt jó döntés, hogy elmondta, amit gondolt. Nem azt mondom, hogy ez így nem jó, és tartsa magába, de ettől semmi sem lett jobb vagy egyszerűbb. Ő lehet, hogy megkönnyebbült, de nem hiszem el, hogy nem érzi mennyi minden változott. Ha hazamegy biztos, hogy nem minden olyan, mint volt, hogy mindenkinek van véleménye, és biztos vagyok benne, hogy azon is elgondolkoztak, hogy ők mit csinálnának, ha ilyen helyzetbe kerülnének. Talán... talán olyan megoldást is találnának, ami nekem eszembe se jutna. Talán erre lenne szükségem, de nem keverhetem bele őket ennél is jobban. Nem lenne fair senkivel szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése