23. Case

"Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek."

JERRIKA

Ha nem vagy őszinte nem segíthetek- Harry

ISMÉT EGYEDÜL VOLTAM a hatalmas házban, az egyetlen különbség, hogy most zavart is. Nem tudtam mit kezdeni magammal, és a körülöttem uralkodó csenddel. Mikor a fiúknál töltött hétvégéről visszatértem a Nagyi már csomagolt. Tudtam, hogy nem fog a végtelenségig nálunk maradni, de azt hittem legalább a műtétig velünk lesz. Amennyire ellenemre volt  az elején állandó sürgés-forgása annyira hozzászoktam már. Apu szinte a kórházba költözött, és mást se csinál csak gyakorol a nagy műtétre. Mindenki tudja, hogy ez nem etikus, és elfogadott, hogy valaki egy hozzátartozóját operálja, ám ez az eset mégis más. Anyunak csak akkor van esélye, ha ő csinálja, ha a saját férje vágja fel a műtőasztalon. A kórház pedig a jóhírét kockáztatja ezzel az egésszel. Tiszta bizarr, és ami még ennél is furcsább, hogy meg sem lepődök rajta.

Óvatosan mentem le a nyikorgó lépcsőn, és próbáltam összeszedni magam. Alig értem a nappaliba a bejárati ajtó kivágódott, és Harry sétált be az előszobába olyan otthonosan, hogy még így reggel is képes volt meglepni.

- Szép jó reggelt Styles - álltam be vele szembe.

- Neked is- viszonozta.

Ezt követően megindult a konyha felé. Igazából nem is értettem mit keres itt, főleg korán reggel. Azt hittem ilyenkor ő még aludni szokott, de ez egy kivételes eset. Pár perc múlva én is beértem őt, de már úgy tüsténkedett, mintha legalább órák óta itt lenne.

- Minek köszönhetem kellemes társaságod? - ültem fel a pult mellé.

- Mert haragszom rád, és válaszokat akarok.

- Mégis mit tettem? - kérdeztem csodálkozva.

- Eltitkoltad Idióta Zayn Malik fenyegetését - mordult rám.

- Az nem is igazán volt fenyegetés - próbáltam menteni a helyzetet.

- Akkor te minek nevezed azt, hogy arra kényszerít válassz közte és a barátod között?

Tudtam, hogy akárhogy is fényezem a helyzetet nem lesz jobb, és Harry sem fog másképp gondolni az egészre.

- Egy örült helyzetnek mondjuk.

Fintorogva elhúzta a száját, és befejezte szendvicse elkészítését. Ezután tényleg rám figyelt, olyan tőle elvárható kellemetlen módon. Mindenképpen tudni akarta mit is tervezek ezzel az egésszel, és feltett szándéka volt ki is szedni belőlem. Csak egy gond volt ezzel a logikával mégpedig, hogy én magam sem tudtam. Leginkább abban reménykedtem, hogy elfelejthetjük az egészet. Igen, gyerekes, buta, de ez lett volna a legjobb. Nekem mindenképpen.

- Akárhogy szuggerálsz ettől nem leszek okosabb - szólaltam meg pár perc elteltével

- De mit csináltál volna? - kérdezte, ezzel nem hagyta, hogy túllépjünk a dolgon.

- Nem tudom, talán reménykedtem benne, hogy nem gondolta komolyan, és így nem kell visszatértünk a témára.

- Ezek szerint én leszek az az ember, akinek el kell téged szomorítania. Ő teljesen komolyan gondolta. Bármilyen jól megvan Lottie-val vagy mit tudom én mi van köztük most fordult a kocka.

- Ezt hogy érted? - tornáztam magam előrébb, mert tényleg érdekelt mi is jár a fejében.

- Tudod mikor nálunk voltatok, és Louis-val kimentetek az erkélyre Zayn akkor mondta el nekünk mit is csinált. Kicsit kiakadtunk rá, és gondolom Lottie sem érezhette magát valami jól a történtek miatt...

- És? - noszogattam folytatásra.

- Mikor Elt hazavittem átbeszéltük ezt a dolgot, és végülis ő világosított fel. Elmondta, hogy mit gondol erről az egészről, hogy szerinte most Zayn érzi azt, amit te nem is olyan rég, és azért akarja, hogy válassz közöttük.

- Ez a lehető legnagyobb őrültség, amit idáig hallottam - pattantam fel azonnal, és hagytam őt magára.

Nem egyszer jutott nekem is eszembe ez az egész, de nem akartam elhinni. Bármit megtettem volna, hogy ezt a gondolatot elhessegessem. És ennek a legbugyutább módját találtam meg vagyis a menekülést. Gondoltam szépen magára hagyom a fürtös fiút, és ezzel ő is elfelejti a dolgot. Hát, nem csodálkozom, hogy nem jött be. Még csak a lépcsőig sem jutottam máris visszarántott, és így mind a ketten elterültünk a földön.

- Elég lett volna, ha szólsz - sandítottam felé.

- Nálad? Kétlem - vigyorgott rám.

Igen, igaza volt. Túlságosan is felhúztam rajta magam így biztos nem ment volna a nyugodtan gondoljuk át a helyzetet dolog. 

Harryt több-kevesebb sikerrel fél óra alatt sikerült leráznom miután megígértette velem, hogy részletesen megbeszéljük a dolgokat, valamint legközelebb nem mástól tudja meg az ilyen dolgokat, Nevetséges úgy viselkedik, mintha legalább a bátyám lenne. Miután ezen sikeresen túlestem úgy gondoltam így lassan dél felé ideje lenne valami emberi kinézetet ölteni, tehát felöltözni.nem igazán akartam túlzásba vinni a dolgot, meg Harry kis fejmosása rendesen le is fárasztott. Így csak kikaptam egy fekete szűk farmert, egy fehér topot, egy hosszított fazonú pulóvert és a cipőm. Magamra kapkodtam őket, és már rohantam is. Újdonsült szokásom, hogy állandóan késésben vagyok most is visszaköszönt, és ha nem kapkodtam a lábaimat a csajok leveszik a fejem. Igen végre sikerült összeegyeztetni egy időpontot, mikor mind a négyen ráérünk. 

Meg sem lepődöm, hogy már mind ott voltak, és helyettem is rendeltek.

- Csak nem Louis tartott fel? - kérdezte hamiskásan mosolyogva Dani.

- Fenéket, Harry szentbeszédét kellett hallgatnom - húztam a szám miközben leültem közéjük.

Természetesen értetlenül néztek vissza rám, hisz sok mindenre számíthattak csak erre nem.

- Zayn kiborulását, és Eleanor elméletét ecsetelgette nekem - adtam választ fel nem tett kérdésükre. 

Tekintetük sokkal nyugodtabb volt, és nem is akartam tudni egyébként mik fordultak meg a fejükben. Miután mindenki részletesen elmesélte mit csinált az utóbbi időkben - persze az én beszámolóm volt a legrövidebb, majd csodálkozva hallgattam ők mi mindent tevékenykedtek, és hol jártak - újra visszakanyarodtunk El elméletéhez, és egy újabb részletezés után mind egyetértetek a lánnyal.

- Ne mond, hogy neked nem fordult meg a fejedben? - kérdezte Pez.

- Most komolyan mindegyikőtöknél én vagyok a téma? - néztem végig idegesen kis társaságunkon.

Nem tudtam elhinni, hogy egyiküknek sincs jobb beszédtémája, mint az én életem és kétes helyzeteim. Sosem szerettem, ha az emberek rólam beszélnek, és az én életem, döntéseim szolgáltatnak nekik beszédtémát. Ettől úgy éreztem joguk van beleszólni, és döntést hozni helyettem vagy a fejem felett.

- Egyszerűen csak nem számítottunk rá, mi nem akarunk téged kibeszélni. Csak szeretnénk megérteni - rángatott vissza Danielle nyugtató hangja. 

- Sajnálom, hogy felhúztam magam. Egyszerűen csak én sem tudom mit kezdjek ezzel a helyzettel, és mások meg úgy viselkednek, mintha teljesen egyértelmű lenne a válasz.

ZAYN

Mióta meséltem a srácoknak arról az esetről teljesen máshogy néznek rám. Mintha attól tartanának, hogy meg vagyok boldondulva vagy nem is tudom. Velem viszont semmi gond, csak nem tudom nézni, hogy Jer Louis-val van ennyi. Nem kell ezt felfújni, inkább értsék meg, vagy képzeljék magukat a helyembe. Ők mit tennének? Ölbe tett kézzel néznék, miközben tudják, hogy a legjobb barátjuk nem ezt érdemli? Milyen fennhéjázó mondat ez. Mégis mi bajom van nekem Tommoval? Nem egy link alaki, oké nem teljesen kerek, de soha senkit nem ver át. Akkor mégis honnan veszem, hogy nem elég jó? Lehet a srácoknak mégis igaza van....