18. Case

Sziasztok!
Gondolom észrevettétek, hogy a nyár kicsit belekavart a részek érkezésébe. Nagyon sajnálom eléggé eszeveszettre sikeredett ez a hónapom és előreláthatólag még egy ideig nem fog rendeződni. Ettől én még mindent megteszek, hogy tartsam magam a határidőkhöz.
Remélem megértitek, jó olvasást!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Nem tudom miért halogatjuk ennyire a dolgokat, de ha tippelnem kéne akkor azt mondanám, hogy a félelem az oka. Félelem a kudarctól, a fájdalomtól, a visszautasítástól. Néha pusztán a döntéshozataltól félünk. Mert mi van, ha tévedünk? Mi van, ha helyrehozhatatlan hibát vétünk? Akármitől is félünk egy dolog tuti biztos. Hogy idővel a fájdalom, hogy nem tettünk meg valamit nagyobb, mint a félelem, hogy megtegyük."

JERRIKA

Majd én megmutatom milyen jó ez- Louis

NEM IGAZÁN TUDTAM mi is jön ez után vagyis, hogy most mi lesz.Aludni sem nagyon aludtam, inkább csak forgolódtam és kattogott az agyam, azon amit Louis mondott és, amit én tettem. Nem is értem, hogy miért csináltam. Olyan felelőtlennek és hebrencsnek éreztem magam. Nem azért mintha bárki is megtiltotta volna, hogy megcsókoljam őt, de mi jön ezután? Biztos vagyok benne, hogy nem lesz minden úgy, mint azelőtt. De én fel vagyok erre készülve? Mármint mi lesz, ha ennek is az lesz a vége, mint a Zaynnel való kapcsolatomnak? Mi van ha.... én már nem is tudom. Inkább felkeltem és a konyhába mentem. Szememmel Dani után kutattam, de pár perc után feladtam, mikor tekintetem az órára siklott. Fél tíz, már biztos elment. A mondhatni nem alvás miatt pedig eléggé elgyötörtnek éreztem magam. Visszavánszorogtam a szobámba és a lehető leggyorsabban rendbe szedtem magam. Még a ruháim közt való kutatást sem tudott annyira lekötni, mint máskor. Nem is igazán érdekelt mit veszek fel. Így magam is meglepődtem mikor a nem törődömségből egy elfogadható szett jött össze, bár nem neveztem volna díjnyertesnek, hisz csak egy fehér rövidnadrágot és egy kék spagetti pántos topot ügyeskedtem magamra. Mjad folytatva előbbi tevékenységem eldőltem a kanapén, Apu majdnem egy hete fent van és én minden nap bejárok hozzá - még akkor is, ha a lelkemre köti, hogy semmi szükség rá foglalkozzak inkább magammal - valahogy ettől jobban érzem magam.  Valaki kopogtatott igazából a nyakamat tettem volna rá, hogy Louis az, minden nap szakít rám egy kis időt. Ez pedig melegséggel töltött el és képes volt elnyomni a bennem lévő rossz érzéseket.

- Gyere - mormogtam a párnába és nem lehettem biztos benne, hogy meghallotta, de az ajtócsapódás rácáfolt.

- Szia Morcoska - huppant mellém a kanapéra én pedig lendületétől majdnem lefordultam.

- Nem is vagyok morcos - mondtam mikor sikerült felülnöm.

Mondhatjuk úgy válaszra sem méltatott csupán egy meglehetősen bugyuta arckifejezéssel ajándékozott meg. Ezután volt kegyes megszólalni és elmesélte, hogy gőzerővel gyakorolják az új dalokat és készülnek a következő turnéjukra. Rögtön kérdőre is vontam, hogy akkor mégis miért nincs ott és próbál a többiekkel. Nevetve csak annyit felelt, hogy közösen szabotálták a próbát és mind ellógtak. Kicsit nehezemre esett elhinni, hogy így van főleg, hogy Liam ilyesmibe belement. Ezen viszont nem volt sok időm agyalni, mert karon ragadott és már húzott is kifelé.

- Mégis mit csinálsz? - förmedtem rá az utcán.

- Megmutatom, hogy kapcsold ki az agyad, túl sokat gondolkodsz - forgatta szemeit.

- Már megint kezded? - álltam meg, mire ő is visszafordult.

Úgy gondolja vagyis mióta igazat adtam neki... rendben ez így nem helyes. Szóval mióta bevallotta mit érez irántam egyik buzgó céljának tartja, hogy megtanítson lazítani, mert szerinte arra szükségem van. Igazából én sokkal jobban örülnék neki, ha megbeszélnénk a kettőnk ügyét, mert vele ellentétben bennem még vannak kérdések.

- Én gondolkodni akarok, meg beszélni....

Mellette egyszerűen képtelenség befejezni akár egy mondatot is, most is mit csinál? Karon ragad és már majdnem vonszol a kocsijáig.

- LOUIS! - szóltam rá jóval erélyesebben.

- Beszállnál?

- Nem! Én beszélni akarok veled, azt akarom, hogy megbeszéljük.

Erőteljesen szuggeráltam, ezzel is nyomatékot adva mondandómnak, pár percig úgy látszott nem fogja beadni a derekát végül mégis győztem.

- Rendben, de kérlek szállj be nem szeretném, ha ránk szállnának. 

Aprót bólintottam majd beszálltam mellé a kocsiba. Mind a ketten csendben voltunk talán...talán azt vártuk, hogy a másik törje meg ezt a kimondottan kínosnak mondható csendet. Végül én szántam rá magam.

- Tudod mióta felnyitottad a szemem - mosolyodtam el egy pillanatra - számos kérdés kavarog a fejemben és emellett kicsit aggódok is, mert úgy tűnik a te részedről ez az egész le van tudva. Vagyis nem akarsz róla beszélni... pedig én úgy gondolom, azt szeretném, ha tisztáznánk a dolgokat és azt, hogy most hogyan tovább.

Most jött volna az a rész, hogy ő is megszólal vagy legalább nyökög valami mondat félét, ám semmi.

- Azért nem mondasz semmit, mert nem akarsz vagy mert nincs véleményed a dologról és hülyeségnek tartod ... - soroltam volna még tovább a lehetőségeket, de jobbját számra szorította.

Teljes testével felém fordult és arcom minden egyes négyzetcentiméterét megvizsgálta mielőtt megszólalt volna.

- Vegyél egy nagy levegőt! Nem kell semmit túlkombinálni - mondta nyugodt hangon.

Tettem, amit kért és pár ilyen légzőgyakorlat után keze eltűnt a szám elől.

- Mitől félsz? - kérdezte ugyanolyan lágyan.

Ezzel egyidőben pedig keze az én kezemre kúszott és óvatosan megszorította azt.

- Mindentől - árultam el az igazságot - Annyi mindent nem értek - ráztam kicsit fejemen, mintha ettől a dolgok a helyükre kerültek volna- Kezdve azzal, hogy miért nem vettem észre, miért nem tűnt fel? És miért én? Egészen addig, hogy attól rettegek, hogy megint ugyanaz lesz, hogy te is azt fogod tenni, mint Zayn és... és akkor mi lesz velem? - hadartam el egy szuszra mindent.

Most következett volna az a rész, hogy menthetetlenül kellemetlenül éreztem volna magam, majd dühös lettem volna, hogy csak így kikotyogtam. Hát tényleg nyitott könyvvé váltam? Én? 

- Vannak dolgok, amiket nem kell érteni csak érezni - szólalt meg épp időben - A többi kérdésedre pedig te magad fogod megtalálni a választ idővel. Csak bízz bennem!

- És akkor mi van velünk? - tettem fel újabb fontos kérdésemet.

-Azt én is szeretném tudni... - próbálta viccesre venni a dolgot- Rendben úgy gondolom még nem vagyunk hivatalosan együtt, hisz nem jelentettük ki. Így arra gondoltam végre elviszlek randizni és a mai napra elrabollak.

- Egész eddig ez volt a terved? - kérdeztem miközben ő a hátsó ülésen kutatott.

- Nem, most találtam ki, hogy mondtad. Úgyhogy a mai nap a mókáé - kurjantotta el magát és visszamászott a helyére.

Biztos vagyok benne, hogy élvezte a helyzetet, hogy ismét kétségek között hagyhatott és erről árulkodott a mosolya is, amit akárhogy próbált nem tudott elrejteni.

Az én szemem pedig akkor nőtt kétszeresére mikor leparkolt a vidámpark egyik eldugottabb pontján. Először nem hittem a szememnek, aztán eszembe jutott, hogy Tomlinsonról beszélünk így lassan rendeztem vonásaimat és kikászálódtam a kocsiból. Pár perc alatt meg is vettük a jegyeket és a tolongó tömeggel együtt lassan bejutottunk. Úgy szorítottam a fiú karját mintha az életem függött volna tőle, talán így is volt. Féltem, hogy a nagy tömegben elkeveredek, bár pár perccel később sokkal kecsegtetőbbnek találtam ezt a lehetőséget, hisz akkor talán nem kell részt vennem ezen a Louis-túrán.

- Nem szöksz meg - suttogta és kulcsolta össze ujjainkat.

Számomra kissé furcsán, idegen érzés volt, de nem mondanám kellemetlennek. Ő pedig olyan természetesen viselkedett, mintha mi sem történt volna. Első utunk az óriáskerék felé vezetett. Mikor pár lépésnyire voltunk hirtelen megtorpant.

- Ugye csak a lifttel nem vagy kibékülve?

- Nem a magassággal semmi bajom - válaszoltam burkolt kérdésére.

Így ugyanolyan lelkesedéssel rángatott tovább, míg csak be nem álltunk a sorba. Szerintem páran felismerték őt, de velem ellentétben ő nem törődött vele, mintha csak egy normális srác lenne. Engem viszont egyre jobban lekötöttek a susmogások és az infantilisebbnél infantilisebb találgatások miszerint ki vagyok én és mit keresek itt, vele.

- Nem tudom hogy bírod - mondtam mikor biztos voltam benne, hogy csak ő hallja.

- Ne is foglalkozz velük, ha elegem van én is ezt teszem.

Ezután elővett a zsebéből egy nagyobb papírzacskót és belenyúlt, markát összeszorítva húzta ki belőle, miközben a ki tudja hány éves masina elindult mi pedig elemelkedtünk a földtől.

- És most lazulunk - kezdte el mogyoróval dobálni a földön maradt embereket.

- Te mégis mit csinálsz? - néztem rá furcsán.

- Gyerünk már, úgy sem tudják, hogy mi voltunk- tett a markomba keveset, majd kihajította.

Tényleg örült és kiszámíthatatlan állapítottam meg miközben mosolyom próbáltam elfojtani, hisz amit csináltunk az nem volt helyes.

- Ezt a majdnem mosolyt már fél sikernek veszem - mondta mikor a kör véget ért és mi újra szilárd talajon álltunk.

- Hadd válasszak most én - mondtam vagyis inkább kértem mikor azon tűnődött mi is legyen a következő.

- Rendben, de kötögetni meg lövöldözni nem fogok.

- Én úgy is a dodzsemre gondoltam - vágtam közbe és indultam is a megfelelő bódé felé.

Nem csodálkoztam, hogy csúnyán alulmaradtam vagyis nem úgy sült el, ahogy szerettem volna. Azt terveztem, hogy majd én leszek az, aki állandóan nekimegy ezzel szembe pedig ő volt az, aki mintegy fékezőoszlopnak nézett engem. Sőt mondhatjuk úgy, hogy kissé dülöngélve mentem miután kijöttünk. Mivel egyre nagyobb lett a tömeg még pár mókásabbnak tűnő elfoglalás kipróbáltunk majd a kocsi felé vettük az irányt.

Elmondani nem tudom mennyire örültem mikor végre sikerült elkérnünk az autóig, annyira faggatózó rajongó állított meg minket, hogy nem hittem, hogy még a mai nap sikerül megszabadulnunk tőlük. Már idegesítően tudálékosak és kíváncsiak voltak, miután megkapták az aláírásukat és a fényképüket rögtön arról kezdtek kérdezősködni mit csinálunk mi itt, miért együtt jöttünk és hasonlók. Louis és természetesen én is elég kellemetlenül éreztük magunkat, ő nem mondott semmi konkrétumot, sőt inkább hárította az ilyen jellegű kérdéseket. Engem mégis kicsit szíven ütött, ilyenben még nem igazán volt részem. Mármint sosem vájkáltak még idegenek az életemben. Mikor Zaynnel együtt voltunk még nem voltak olyan híresek, mint most így akkor ebből a felhajtásból szerencsére kimaradtam és egészen eddig eszembe se jutott.

- Köszönöm ezt a szép napot - mondtam mikor már a kocsi biztonságában ültünk én pedig a hajammal próbáltam valamit kezdeni.

- Örülök, hogy ez a része tetszett és sajnálom az előbbit.

- Semmi gond - próbáltam elhitetni vele és magammal is - csak meglepett....

- És nem számítottál rá, látszott rajtad - vágott azonnal közbe - tudod néha nem érzik hol a határ, úgy érzik a rajongásuk miatt mindenről tudhatnak.

- Te már nagyon hozzászoktál - húztam a szám.

- Annyi időt adok neked, amennyit csak szeretnél. Én pedig egészen addig hárítom, amíg te úgy látod jónak.

- Köszönöm - húzódtam közelebb hozzá és leheltem egy lágy csókot ajkára.

Vagyis akartam, mert amint véget akartam vetni a kis puszinak ő menten másképp gondolkodott és heves csókcsatába hívott.

- Ilyen jutalomért bármikor és készülj vár még rád valami - került elő ismerős mosolya és a gázba taposott.

Biztos voltam benne, hogy a titkolózásnak ezt a részét élvezte a legjobban, hogy őrületbe kergethet, hogy tudja, hogy nem bírom ki, hogy ne kérdezzek rá. Ő pedig egyre jobban félrevezethet, így ismét csak csodálkozásba törtem ki mikor a motor röpke fél órás kemény munka után újra elhallgatott.