17. Case

"Ahhoz, hogy az első csók jó legyen jelentenie kell valamit. Azzal kell megtörténnie, akit nem tudsz kiverni a fejedből, hogy mikor az ajkaitok összeérnek egész testeddel érezd. Olyan heves és mély kell, hogy legyen, hogy ne akar többé levegőt venni. Nem szabad az első csókkal csalni, hidd el, nem érné meg, mert ha megtalálod az igazit az első csók sokat jelent."

JERRIKA

Nem teheti ezt velem állandóan-Jerrika

MEGLEHETŐSEN GYORSAN ÖSSZESZEDTÜK magunkat bár az nem állítom, hogy emberi  ábrázatunk volt, de a fiú kocsijáig minden gond nélkül eltaláltunk.

- Na hogy megy az emlékezés? - kérdezte miközben a volán mögé ült.

- Nem tudnál inkább vezetni? Apu felébredt. Hallod?

- Jól van na az előbb is hallottam - morgolódott és a gyújtásba tette a kulcsot.

- Addig megvannak a dolgok, hogy miért voltam fehérneműben -tettem még hozzá miközben én is kényelembe helyeztem magam az anyósülésen.

Annyira boldog voltam a hír hallatán, hogy még a másnaposságom sem tudott letörni. Annyira hihetetlen volt számomra, hogy Apu ébren van, hogy már nem is igazán érdekelt mi történt köztünk Louis-val az este. Igaz azt nem mondanám, hogy agyam egy eldugott pontján nem motoszkált a kérdés miszerint lefeküdtünk-e vagy sem.

- Érdekel mi történt? - húzta tovább az idegeim a fiú.

Mintha csak tudta volna mit érdekel, mintha pontosan arra ment volna ki az egész, hogy engem hozzon ki a béketűrésemből. Talán ez volt a szándéka. Talán azt akarta látni, hogy robbanok.

- Élvezed, mi? - vágtam vissza foghegyről.

- Élveztem és élvezem.

Meglehetősen kétértelmű válasza kicsit elbizonytalanított, hisz vehettük volna akár ezt egy konkrét utalásnak is. Gondolataim tükröződhettek arcomon, mert Louis arcára diadalittas mosoly került.

- Nem szexeltünk - mondta pár perc feszült csend után - Majdnem megtettük, de én elcsesztem.

- Mit értesz az alatt, hogy elcseszted? - fordultam felé kíváncsian.

- Már annál is sokkal ittasabbak voltunk, mint gondoltuk. Tudod részegen meglepően édes, hanyag és spontán tudsz lenni. Lehet erre volt szükséged - kalandozott el pár pillanatig, majd aprót rázott a fején és ismét a tárgyra tért - Elfogyasztottunk pár tequilát majd a szobád felé vettük az irányt, meglehetősen vad voltál. De tényleg! - bizonygatta - Már az ágyon voltunk,pucéran, de akkor te valami zajt hallottál ezért visszamentél a földszintre megnézni.... én pedig... szóval mire visszaértél elaludtam.

- HOGY MICSODA? - förmedtem rá.

Meglehetősen sértettnek éreztem magam -még akkor is, ha józanul sosem léptem volna át ezt a határt - de a tudat, hogy az a pár perc míg én megjártam ezt a hosszúnak egyáltalán nem nevezhető utat elég volt hozzá, hogy elaludjon bántott. Ő akarta, abban a percben valószínűleg én is akartam és mégsem volt képes megvárni. Nem nyújtottam neki elég csábítást.

- Köszönöm a fuvart - mondtam nyersen, mert feltűnt, hogy közben megérkeztünk a kórházba.

Meg sem várva a fiú válaszát kipattantam a kocsiból és szinte futottam az épületbe.

LOUIS

Tudtam, már amikor kimondtam tudtam, hogy nem kellett volna. Látszott az arcán, hogy megbántottam.

- Mekkora egy idióta vagy - vertem a fejem a kormányba.

Annyira éreztem, hogy nem kellett volna elmondanom, hisz csak mi ketten tudtunk volna róla erre ezt is elcseszem. Hasogat a fejem és még mindig a tegnapi ruha van rajtam, úgyhogy ideje lenne hazamennem és kezdenem valamit magammal. Pár percig még járattam a motort mielőtt elhajtottam volna a parkolóból. Talán arra vártam, hogy Jer visszajön? Lehetetlen, hisz ismét szörnyem megbántottam... akkor mégis miért ücsörögtem? Fogalmam sincs, mikor ez tudatosult bennem el is indultam haza.  Az úton nem sok autós lézengett, nem is igazán foglalkoztam velük túlzottan dühös voltam magamra. Mikor beálltam a garázsba még mindig ugyanolyan tanácstalan voltam, mint pár perccel ezelőtt.  Próbáltam elterelni a gondolataimat, de ebben még a srácok sem segítettek tekintve, hogy nyúzott ábrázatukra nézve ismét csak a tegnapi nap jutott eszembe.

- Minden rendben Haver? - kérdezte Harry miközben valami fájdalomcsillapító után kutatott -Jól eltűntetek tegnap... - tette még hozzá sokat sejtetően.

- Egy barom vagyok - zártam le ennyivel az egészet.

Természetesen ő ebből semmit sem értett és látszott rajta nem fogja ennyiben hagyni. Kikerültem őt és a nappaliba indultam. Niall épp a szokásos reggeli műsorát nézte miközben valószínűleg második reggelijét fogyasztotta. Nincs az a másnaposság, ami őt meggátolná ebben. 

- Jó reggelt - mondta vagyis gondolom ezt mondta.

Válaszul nyökögni akartam valami hasonlót, de egy bal ököl megakadályozott ebben. Váratlanul ért a dolog így szépen elterültem a szőnyegen. Ráztam kettőt a fejemen, hogy tudjam merre van előre és talpra evickéltem.

- Meg vagy te húzatva? - néztem az ingerült Malikra.

- Figyelmeztettelek, hogy ez lesz - sziszegte.

- Mi a fasz van? - éreztem a szokottnál is hülyébbnek magam.

- Jerrikára gondolok te nagyon gyökér. Megmondtam, hogy nem bánthatod!

- TE MONDOD? - léptem egy lépést közelebb hozzá - NEHOGY MÁR TE ÍTÉLKEZZ FELETTEM! AZT MONDOD A LEGJOBB BARÁTOD KÖZBEN SEMMIBE VESZED. SZARSZ RÁ MILYEN FÁJDALMAT OKOZOL NEKI, MERT TE BASZOTT KANOS VAGY.

- FOGD BE A POFÁD - lendítette újból a karját, de most én voltam a gyorsabb és ajándékoztam meg egy gyönyörű jobbossal.

- ELHÍVTAD A SZIVES CSAJT, HOGY JÓL MEGDÖNTSD MIKÖZBEN TUDTAD ETTŐL MENNYIRE SZARUL ÉRZI MAGÁT. ÉS PERRIE? SZÓVAL TE NEKEM NE PRÉDIKÁLJ. 

Soha nem húzott még fel ennyire, de egyszerűen már nem tudtam őt tovább hallgatni.

- BASZODJ MEG A TANÁCSAIDDAL EGYÜTT - esett nekem.

- TE BASZODJ MEG - lendítettem a kezem.

Verekedésünkre a többiek is körénkgyűltek és feltett szándékuk volt megakadályozni a még nagyobb rombolást.

- Mond eszednél vagy? - kérdeztem már valamivel nyugodtabban miközben Niall nem engedett egy lépést sem előre lépni.

- És te? - förmedt rám Harold mögül.

- Lefekszel a csajjal miközben van barátnőd? Hányni tudnék tőled, te pöcs.

- Már nincs, Perrie-vel vége van - cáfolta meg a vádakat.

- Ja ez igaz Haver - helyeselt Niall.

- Te ezt honnan tudod?

- Hát szóval... onnan hogy velem volt - ismerte be.

Oké én biztos megörlüök egy éjszakát nem töltök otthon erre Mr. Szépfiú dobja a barátnőjét ősszeszűri a levet valami pénzéhes szukával mellesleg a szende ír fiú bensőséges támaszt nyújt az exnek.

- Nekem ez sok.

Nem is értettem... meg ez a hülye miért nem akad ki? Hát én meg tudtam volna nyúzni Harryt mikor közölte, hogy együtt vannak Eleanorral ez meg áll és bárgyú képpel bámul.

- Én nem akarom megbántani Jerrikát, fontos nekem... csak... csak valahogy mindig elszúrom. És Lottie...

- A pénzedre és a hírnevedre hajt. Öregem nem látod? Egy hírnévhajhász lotyó, elájul ha meglát, ha tehetné az utcán teperne le.

- Ki vagy te, hogy így ítélkezz felettem? - hallottam meg egy igazán sértett, ám annál kellemetlenebb hangot.

A szives csaj Lali vagy hogy a frászba hívják kezdett el leballagni a lépcsőn. Csúcs ez kell még ide.

- Már megbocsájts téged ki a fene kérdezett? - förmedtem rá.

Atya ég mióta lettem én ilyen bunkó? De akkor is rossz érzésem van vele kapcsolatban.

- Rólam dumálsz még szép, hogy beleszólok.

- Megkaptad, amit akartál most mehetsz - intettem az ajtó felé.

- Menned kéne - szólt rá kórusban Harry és Liam.

Zayn úgy csinált, mintha észre se venné, hogy ott van pedig látszott rajta onnan várja a támogatást.

JERRIKA

Csak akkor hittem el igazán, hogy felébredt, mikor beléptem a szobájába , mikor láttam az arcára kiülő megkönnyebbültséget, mikor meglátott. Igen, ez volt az a pillanat, amikor elhittem, hogy felébredt. Nem törődve vele mennyire fognak hülyének nézni, vagy mit fognak rólam gondolni a kórház alkalmazottjai gyermekded módon a karjai közé vetettem magam.

- Édes kis Csillagom - szorított magához.

És itt törött el a mécses, ahogy szokták mondani az utóbbi hónap feszültsége, a sok aggódás és az előttünk álló még megannyi gond kikívánkozott és én már nem tudtam gátat szabni nekik.

- Itt vagyok. Minden rendben, együtt megoldjuk - hallottam a megnyugtató hangot és pár percig képes volt rá, hogy el is higgyem.

- Anyu... - kezdtem volna bele.

- Ő is rendben lesz, erősek vagyunk és nemsokára ez az egész csak egy rossz emlék lesz.

- Apa, nem vagyok már öt éves - töröltem meg a szemem.

- A kislányom vagy ergo ez feljogosít arra, hogy ilyeneket mondjak.

Rendben igaza volt, olyan szokásos apás módon persze. Rengeteg kérdése volt, mindent tudni akart, hogy mikor kerültek haza, engem hogy értesítettek, a fiúk betartották-e az ígéretüket egyszóval tényleg mindent. Én pedig kezdtem egy kicsit aggódni érte, túlságosan is jól festett. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint akit túlélt egy súlyos repülőgép szerencsétlenséget, majd azt követően a sérülései miatt hetekig kómában volt. Tartottam tőle, hogy újra kómába esik, hogy ez egy átmeneti állapot, ami határozatlan ideig tart, majd a semmiből minden rosszabb lesz, sokkal rosszabb.

- És mikor jöhetsz haza? - próbáltam elhessegetni a szörnyeteget.

- Egy hétig még biztos bent tartanak, de ha utána jók a leleteim hazamehetek.

Ahogy egyre többet beszéltünk a biztató jövőről én is egyre jobban hittem benne. És ehhez még a leletek és Dr. Berger is csak alátámasztotta. Hittem neki, hisz a kórház vezető főorvosa csak ért hozzá és mikor azt mondta Apu sérülései szépen gyógyulnak és túl van a nehezén egy kicsike szikla legördült a mellkasomról. Kicsike mivel Anyu állapota még mindig változatlan volt. 

A látogatási idő minden percét kihasználva próbáltam minél több emléket magamba szívni. Mikor beszélgettünk róla, hogy minden nap itt voltam Apa azt mondta, hogy érezte és nem merne megesküdni rá - hisz ő ilyen téren elég szkeptikus - de mintha hallotta volna, mikor hozzá beszélek. 

Miután elbúcsúztunk és konkretizáltuk, hogy másnap mikor is érkezem kifelé vettem az irányt, hogy újra egyedül voltam a gondolataim visszakanyarodtak a kora délelőtti kis párbeszédünkre Louis-val.

- Szia - köszönt valaki rám a parkolóban.

A hang hallatára azonnal felkaptam a fejem és kit látnak szemeim, hát az épp imént emelgetett személy állt kocsija végében. Hogy újra láttam ismét düh fogott el, hisz ismét csak ugyanarra jutottam, mint pár órája.

- Hello - mondtam és kikerültem.

Ő viszont a nyomomba eredt és az egyik gyalogátkelőnél utol is ért, majd elém állva szorított sarokba.

- Beszélni szeretnék veled.

- Ez az érzés viszont nem kölcsönös - zártam le, majd felnéztem arcára.

Az utcai lámpák halovány fénye elegendő volt hozzá, hogy lássam a jobb szeme alatti véraláfutást és felszakadt száját.

- Te verekedtél? - hűltem el.

- Igen... volt egy kis összetűzésünk Zaynnel. 

- Sajnálom, nem akartam, hogy miattam összevesszetek.

- Honnan... vagyis mi van ha nem is rólad volt szó?

- Ugyan kérlek... Zaynnek mindig is ez volt a heppje, mikor még csak barátok voltunk mindig kombinált és ezekbe a kis kitalálmányokba eléggé bele tudta lovalni magát. Számos fiú ismerősömmel "beszélgetett" el így pedig megakadályozta, hogy bármi komolyabb is kialakuljon. Azt hittem már leszokott róla...

- Ő is hülye volt... tudod elmondtam, hogy szerintem magába kéne néznie.

- Akkor én most megyek - próbáltam ellépni, de velem együtt mozdult és a karomat is elkapta olyan biztos, ami biztos alapon.

- Bocsánatot szeretnék kérni, ismét. Tudod Zaynnek igaza volt egy kicsit. Mindig megbántalak, pedig sosincs szándékomban és emiatt elég kellemetlen szituációk alakulnak ki. Mint a ma reggeli is, mikor kimondtam már tudtam nem kellett volna... végülis hazudhattam is volna, de képtelen voltam. Nem azért  nem szexeltünk, mert nem akartam vagy mert úgy gondolom te nem vagy elég kívánatos vagy hasonlók - kikerekedett szemekkel néztem rá, hisz biztos voltam benne nem mondtam ki hangosan miért is bántott meg - egyszerűen csak nem akartam, hogy  egy hülye buli utáni kefélés legyen. Azt akarom, hogy jelentsen is valamit!- vett egy mély levegőt és közelebb lépett- Tudod úgy gondolom te igazán jó megfigyelő vagy, nagyon hamar észreveszel dolgokat, de bizonyos dolgok még akkor sem állnak össze mikor megvan az összes darab. Szeretlek, érted? Tudni akarom mi jár a fejedben mikor úgy magad elé révedsz? Kíváncsi vagyok miért rejted el a világ elől az igazi arcod, hogy miért nem hagyod, hogy ők is lássák azt, amit én? Hogy te csodálatos vagy és lenyűgöző és egyáltalán nem vagy hideg és távolságtartó. Hogy én azóta meg akarlak csókolni, mióta beragadtunk abba a liftbe és azt szeretném, ha rám is úgy gondolnál, mint Zaynre. Én azt szeretném, hogy neked én legyek az a fiú. És tudom, hogy én is jelentek neked valamit, hisz megnyíltál előttem és közel engedtél magadhoz... Csak tudod én ezt már képtelen vagyok....

Bámulatos volt, hogy mennyit tud beszélni, és hogy miközben beszél mennyire a hatása alá tudok kerülni, Ennyi idő alatt így kiismert? Én azt hittem csak megsajnált.... és itt mondja és mondja olyan beleéléssel, hogy nem tudok nem mosolyogni és nem tudom nem magamat szídni, amiért ezt eddig nem vettem észre.

Kezemet szájára nyomtam, amitől annyira megilletődött, hogy a heves gesztikulálást is abbahagyta.

- Engedsz engem is szóhoz jutni? - kérdeztem miközben kezem még mindig a száján volt.

Lomhán bólintott kettőt, mire kezemet testem mellé ejtettem és egy lépést közelebb léptem hozzá.

- Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem - mondtam és válaszát meg sem várva megcsókoltam.