14. Case

"Talán szeretünk szenvedni, talán belénk van programozva. Mert enélkül nem éreznénk, hogy vagyunk. Hogy is mondják? Miért csapkodom magam ostorral? Mert annyira eszméletlenül jó mikor abbahagyom."

ZAYN

Barátok vagyunk nem? - Harry

NEM IS TUDOM, hogy lehettem ennyire figyelmetlen egyik pillanatban még itt van mellettem aztán mintha a föld nyelte volna el. Gratulálok Zayn ez ügyes húzás volt.

- Akkor? - kérdezte reménykedve az előttem álló lány.

- Hogy micsoda? - néztem rá vissza bambán.

- El tudsz vinni vagy sem? - mosolygott rám és egy lépést közelebb lépett.

Ja igen már kérdezte, de én még mindig nem válaszoltam? És miért vigyorog? Lehet, hogy egy örült rajongó, aki el fog rabolni?

- Persze, mehetünk - válaszoltam habozva.

Végül elvettem tőle a sporttáskát és elindultunk a kijárat felé. Szememmel közben  végig egy embert kerestem, de mind hiába. Biztos vagyok benne, hogy nagyon meg fog rám haragudni és teljesen jogosan. Tegnap annyira örültem, hogy rendbe jött a kapcsolatunk, hogy nem akartam ezt elrontani. Sokkal jobb lett volna, ha őszintén elmondom az egészet.

- Melyik a kocsid? - kérdezte Lottie már a parkolóban.

Fel sem tűnt, hogy kiértünk az épületből fejemmel biccentettem a Range Roverem felé. A pár méter megtétele után feloldottam a zárat és be is szálltunk.

- Akkor merre? - fordultam utasom felé miközben a gyújtásba tettem a kulcsot.

- Oh... még nem mondtam? - kérdezett vissza meglepetten.

Csak a fejem ráztam mire már mondta is merre kell hajtanom. Pár percig kínos csend telepedett ránk és ez engem nagyon zavart. Tulajdonképpen nem is értem miért kérte tegnap, hogy ma is látogassam meg. És miért fuvarozom én őt?  Nem vagyunk mi barátok, de még csak ismerősök sem. Meg egyébként is mi van, ha tényleg csak el akar rabolni és a szobájába fog engem fogva tartani. Lehet még sem volt jó ötlet ez az egész.

- Directioner vagy? - csúszott ki a számon, mert már képtelen voltam fékezni abszurd gondolataimat.

- Hát ezt így nem mondanám. Ismerlek titeket és a zenéteket is, hisz a csapból is ti folytok. Viszont nem vagyok egy fanatikus örült, aki mindent, de az égegyáldó világon mindent tud rólatok.

- Huh... ez megnyugtató.

Agyam azonban még mindig kattogott és az okokat kereste. Már a fejem is kezdett megfájdulni így bekapcsoltam a rádiót, hátha az valamelyest eltereli a gondolataimat.

- Jerrikával minden rendben? - kérdezte reménykedve mikor már a rádióhallgatást is megunva doboltam ujjaimmal a kormányon.

- Nagyon remélem.

- És akkor ti most együtt vagytok? Úgy értem, mint egy pár? - kérdezősködött tovább.

Kérdése igazán meglepett sőt dühített is. Én teszek neki szívességet és akkor ő olyanba üti az orrát, amihez semmi köze. Eddig meg sem szólalt most meg mindjárt egy kihallgatáson leszek.

- Nem! Egyébként úgy gondolom, ha lenne is nem igazán tartozna rád - válaszoltam foghegyről.

- Nem akartalak megbántani csak nem igazán tudom mi van köztetek.

- A legjobb barátom - mondtam miközben továbbra is az útra koncentráltam.

Nem igazán tudtam hova is akar kilyukadni, de egyre inkább az az érzésem, hogy rosszul döntöttem, hogy segítettem neki.

Válaszomon olyan jóízűen nevetett, mintha a világ legjobb viccét hallotta volna.

- Fiú és lány között nem lehet barátság. Képtelenség az egész. Az egyiknek mindig van valami hátsó szándéka.

- Akkor te minek vagy itt?

- Ki mondta neked, hogy nincsenek hátsó szándékaim? - mosolygott rám kacéran.

Igazán meglepett ez a mondata és nem is igazán tudtam mit reagáljak rá. Mondjam, hogy kösz ez sok volt vagy csak élvezzem ki?

Végül nem volt időm tovább gondolkodni csípős megjegyzésén, mert szólt, hogy megérkeztünk. Így félre is álltam, majd a motort is leállítottam. Kiszálltunk én pedig a csomagtartó felé vettem az irányt, hogy ki tudjam szedni a táskáját. Egy nagy lendület után ki is emeltem a pakkot.

- Köszönöm a segítséget - lépett hozzám közelebb Lottie

- Szívesen - válaszoltam. 

Letettem kettőnk közé s nehéz csomagot és gondoltam akkor ennyi.

- Hát akkor szia - mondtam és intettem felé.

Elléptem előle, de meglepően gyors mozdulattal utamat állta.

- Szeretnél még valamit? - kérdeztem csodálkozva.

- Igen. Ezt! - mondta és közelebb lépett és megcsókolt. 

Nem mondanám hosszú csóknak, de azért egy eltévedt szájra puszinak sem. Mire felfogtam, hogy mi történik már ott sem volt. Ráztam párat a fejemen és visszaültem a kocsimba.

HARRY

Halkan kopogtam az ajtón, mert nem voltam benne biztos, hogy én vagyok most az a személy, akit látni akar.

- Szabad - jött a mormogó válasz én pedig lenyomtam a kilincset és beléptem a szobába.

Louis az ágyán feküdt, fejével egy vonalban a telefonja, amit vadul tanulmányozott. Abban sem voltam biztos, hogy észrevette, hogy bejöttem, ám fél szemmel rám pillantott innen tudtam, hogy tévedtem.

- Mi a baj Haver? - böktem ki azonnal ittlétem okát.

Kérdésemre azonnal felkapta a fejét és miközben arcomat tanulmányozta visszacsúsztatta zsebébe kis készülékét. 

- Nem tudom mire gondolsz - hárított azonnal. 

Ez olyan tipikus, ha valami tényleg bántja azonnal hárít. Ha eddig nem letten volna biztos benne ez csak még inkább megerősítette volna. Az ágyhoz sétáltam és keresztbe feküdtem rajta.

- Az zavar, ami köztem és Eleanor között van?

- Nem! Vagyis az is, csak most egyszerűen nem értem magam - tűrt hajába.

Válasza meglepett így azonnal felültem, hogy jobban tudjak figyelni rá.

- Felfoghatatlan még ez az egész, hogy El most veled van, de úgy gondolom idővel hozzá fogok tudni szokni a helyzethez. Csak ne kérj rá, hogy végigasszisztáljam az egészet. 

Ez érthető volt, mégsem magyarázta meg a hangulatát.

- Akkor Jerrika? - puhatolóztam tovább.

Mormolt valamit az orra alatt, egyszerűen képtelenség így segítenem neki.

- Ha nem mondod el nem fogok tudni segíteni - csaptam dühösen a térdemre és épp azon voltam, hogy hagyom a francba az egészet.

Felálltam és épp elhatároztam, hogy elindulok az ajtó felé, mikor visszarántott,

- Bocs Hazza, de nem tudom, hogy lehetne ezt elmagyarázni. Vagyis az elején mikor ismét feltűnt nagyon dühös voltam rá, még az is megfordult a fejemben, hogy azért csinálja az egészet, hogy engem ingereljen. Majd rájöttem, hogy ő erről nem is tud, elvan a kis világában, ahonnan a lehető legtöbb embert megpróbálja kizárni, mert fél megmutatni ki is ő valójában. Vissza akarja kapni a legjobb barátját, miközben olyanokat érez iránta, amit nem lenne szabad. Mikor ketten beragadtunk abba a liftbe erre mind rájöttem, arra, hogy ő sokkal törékenyebb, mint amilyennek mutatja magát egyszerűen csak így védekezik a fájdalom ellen. Igaz nem tudom mi volt az, amiért azt gondolja ez a legjobb módszer. Fogalmam sincs mi történhetett vele, tulajdonképpen alig ismerem mégis azon veszem észre magam, hogy rajta gondolkodok. Hogy milyen ő? Mit érezhet? Miért csinálja, amit csinál?

Nem szóltam közbe, hisz azt akartam, hogy mindent adjon ki magából. Látszott rajta, hogy nem most kezdődött ez az egész. Talán annál a liftes incidensnél. Rájött, hogy Jer is egy ember, nem pedig egy szívtelen gép. 

- És tudod - rángatott vissza Tommo hangja - fogalmam sincs róla, hogy ő mit gondol rólam, hogy gondol-e rám akár csak feleannyit, mint én őrá. 

- Az elején azt hitte utálod, mert állandóan piszkáltad - elevenítettem fel még a régebbi kocsiban lefolytatott beszélgetésünket- míg be nem szorultatok biztos volt benne, hogy utálod. Azóta szerintem sokat változott és ezt neked köszönheti. Úgy gondolom nyitott is feléd, csak nála ez az egész sokkal lassabban megy. Lehet azért kezd benned megbízni, mert nem árultad el mi is volt a liftben - töprengtem - Nem is igazán tudom láttalak-e ilyennek valaha Louis - fordultam felsőtestemmel felé.

- Ezt hogy érted? - bámult vissza értetlenül.

- Emlékszel mikor bemutattam neked Eleanort? - ő csak lomhán bólintott - Érdeklődtél utána, valami megfogott benne, de közel sem voltál ilyen - mutattam rá - Nem agyaltál rajta órákat, nem próbáltad megfejteni, tetszett, felkeltette az érdeklődésed, de ennyi.

Láttam, hogy válaszomon elgondolkodott és hogy így még sosem nézte a dolgokat. Pedig számomra elég egyértelmű volt a helyzet, már csak rá kellett vennem, hogy ez ő is belássa. Hirtelen ajtó csapódást hallottunk és pár perc múlva tudtuk is ki érkezett meg.

- Zayn, miért nem figyelsz jobban a fiúnkra? Hol van most? - kezdte Perrie a szokásosat.

Mi csak egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés. Sosem tudtam felfogni a lány miért beszél így arról a hülye kutyáról. Konkrétan úgy kezeli, mintha a közös gyerekük lenne. Akár egy kabaré, ráadásul Zaynt is teljesen kiidegeli vele.

- Ott a kutya nincs semmi baja - mormogta és feljebb hangosította a televíziót.

A részről lezártnak tekinti az egészet, ám én kételkedek benne, hogy Pez beéri ennyivel. Mikor már mi is össze tudtuk szedni magunkat elindultunk lefelé, hogy megnézzük mi is lett a hatalmas vita vége. A nappaliba érve láttuk, hogy Zayn a kanapén terpeszkedik miközben néha belerúg a kis labdába, amivel az a szörgolyó vidáman játszik.

- Újabb vita az asszonnyal? - cukkolta Lou miközben levetette magát az egyik fotelbe.

Zayn nem igazán volt vevő a poénjára így egy olyan jobb, ha csöndben maradsz pillantást kapott.

- Mi a gáz? - kérdezte Tomlinson már jóval komolyabban.

- Azt hiszem ismét magamra haragítottam Jerrikát. 

- Mert? - kérdeztük ijesztően egyszerre.

- Bementünk a kórházba és én tegnap azt mondtam neki szeretném megnézni a szüleit, ami részeben igaz is volt. Csak közben megígértem Lottie-nak is, hogy benézek hozzá ezt pedig nem árultam el neki. És hát összefutottunk vele a folyosón, persze Jer azonnal levágta miről van szó és elrohant. Aztán Lottie még megkért, hogy vigyem haza és mikor a házuknál voltunk lesmárolt.

- Ki az a Lottie? - kérdezte Lou.

- A szives csaj, nem? - gondolkodtam hangosan.

- De az - helyeselt Malik.

- És hol van most Jerrika? - na vajon ki kérdezte, hát persze, hogy Tommo.

- Még a kórházba szerintem, Perrie és Niall most ment érte. 

- És te mit fogsz csinálni? - próbáltam másfelé terelni a témát, hisz láttam a legidősebb bandatagon, hogy mindjárt felrobban.

- Nem tudom, mármint azt tuti, hogy Jerrika bocsánatáért fogok esedezni, ha kell még le is térdelek. Most, hogy végre kezdenek normalizálódni a dolgaink és baszom el. Perrie meg fogalmam sincs - fújta ki a levegőt - Ez is, amit az előbb művelt az idegeimre megy egy a dög nem a fiam. Az istenért ez csak egy kutya - mutogatott hevesen az előttünk szambázó állatra. 

JERRIKA

Nagyjából egy órával később már otthon vagyis Danielle házánál is voltam. Még szerencsésnek is érezhetem magam, hogy a Haspóknak ennyi elég volt. Már egy ideje a kulccsal szórakozok, hisz fogalmam sincs melyik nyitja az ajtót. Mikor végre az utolsó is a kezembe akad az ajtó eltűnik előlem, én felegyenesedek és Dani mosolyog vissza rám.

- Na végre - rikkantja el magát.

Ezek szerint nem ébresztettem fel, ennek örülök. Beljebb megyek, megszabadulok a blézeremtől és a cipőmtől és a konyhába veszem az irányt. Töltök magamnak egy pohár vizet és a lány felé fordulok.

- Milyen volt a napod? És mi volt a meglepetés?

Látszott arcán, hogy már jó ideje arra várt, hogy valakinek elmesélhessen mindent, ám mielőtt belekezdett volna valami a lábamnak támadt.

- TE JÓ ÉG - sikítottam, majd jobban szemügyre vettem a lábamat csócsáló szürke-fehér kis lényt.

- Kaptam egy kutyust - kezdett ugrándozni.

Leguggoltam, hogy jobban szemügyre vegyem és így közelről tényleg elég kutya alakja volt. Bár én inkább kis farkasnak mondanám.

- Igazán édes kis meglepetés.

- Ugye - mosolygott még mindig és félő volt, hogy arca hamarosan szétszakad.

- Mi a neve? - kérdeztem már a konyha kövén ülve miközben megpróbáltam halálra dögönyözni a kis jószágot.

- Loki.

- Loki? Mint az a gonosz a Thor című filmből?

- Igen, Liam találta ki - mondta rögtön.

Nem igazán értettem, hisz sok mindennek látszott ez a szeleburdi itt előttünk csak éppen gonosznak nem. Még váltottunk pár szót, majd Dani elvonult. Látszott, hogy csak azt várta mikor érkezek meg és újságolhatja el a történteket. Én is rendbe szedtem magam közben meg próbáltam nem hasra esni a kutyában. Épp egy utolsó kört tettem a házban, hogy meggyőződjek róla minden villany le van oltva, mikor valaki nem túl tapintatosan ráfeküdt a csengőre. Gátfutókat megszégyenítő mozdulatokkal vetődtem az ajtóhoz, hisz nem akartam, hogy Danielle felébredjen. Gyorsan kinyitottam az ajtót és Loki ezzel egy időben megpróbált kislisszanni. Azonnal utána kaptam pont mint drága látogatónk így elég rendesen össze is fejeltünk.