10. Case

Sziasztok!
Itt is lenne a folytatás, ami csak így zárójelben mondom elég nehezen született meg, ugyanis tegnap kaptam egy elég durva és csúnya kritikát, ami részeben erről a blogomról szólt.... próbálok túllendülni a dolgon.
Addig is jó olvasást és várom a véleményeket! :)
Puszi Cassy

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

" Egy régi mondás szerint senki nem választhatja meg a családját. Elfogadjuk, amit a sors adott, tetszik vagy sem, szeretjük vagy sem, megértjük őket vagy sem megbirkózunk vele. Egy másik ősrégi tanítás szerint a család, amibe születünk csak afféle kiindulási pont: etetnek, öltöztetnek és vigyáznak ránk amíg készen nem állunk arra, hogy kilépjünk a való világba és megtaláljuk a magunk törzsét."

JERRIKA

Félelmetes mennyire tudsz kötődni valakihez,
aki nem is biztos, hogy érzi ezt - Harry&Louis

MÁSNAP LOUIS UNSZOLÁSOMRA visszament a fiúkkal közös házukba, hogy ledőljön egy kicsit, hisz biztos voltam benne mellettem nem volt könnyű éjszakája. Azután az eset után még jó pár hasonló következett ezzel pedig őt is felráztam éber álmából. Tehát nem csodálom, hogy reggelre úgy nézett ki, mint egy zombi. Miután szó szerint kituszkoltam az ajtón nagyon megkönnyebbültem  Nem azért, mert nem voltam hálás a fiúnak,azért amit tett csupán mostanában mindig van körülöttem valaki és nem hiszem vagyis inkább úgy mondanám én az a fajta ember vagyok, akinek időről időre szüksége van egy kis magányra. Engem ez kikapcsol, és néha tényleg szüksége van az embernek, hogy ne szóljon hozzá senki. Csak ő legyen. Ő és a gondolatai. 

Egy felszabadult sóhajt hagyta el a számat mikor a tengelyem körül megfordulva az emelt felé indultam. Nem mondhatnám, hogy bármi célom volt vele egyszerűen csak a lábaim vittek. A következő, amire felfigyeltem, hogy a szüleim szobája előtt toporgok. Kezemet többször végighúztam a szépen megmunkált ajtón és a kilincsre csúsztattam. Le akartam nyomni, de valahogy nem éreztem magamban elég erőt hozzá, hogy megtegyem.  Meg-megremegett a kezem a kilincs felett végül pár perc néma ácsorgás után feladtam és lassan továbbhaladtam.

- Uram isten Harry te hogy kerülsz ide? - ugrottam egyet hátra mikor megpillantottam az eddig árnyékként rám tapadó fiút.

- Louis nem olyan rég ért haza én meg gondoltam beugrok megnézem mi van veled - tárta szét karjait és meleg ölelésébe zárt.

- Zayn küldött? - morogtam vállába.

- Nem, magamtól jöttem - felelte kicsit sértetten - Gondoltam főzhetnénk valamit hoztam egy-két cuccot a konyhába tettem őket.

Meglepett, hogy ezt mondta, de nem ellenkeztem tovább, hagytam hogy maga után rángasson vissza a földszintre. Túlságosan jó kedve volt ahhoz, hogy ezt én rontsam el.  A említett helységbe érve kicsit meglepődtem, hisz a Harold által használt egy-két cucc kifejezés nem volt helytálló. Konkrétan három telerakott nagy barna papírzacskó foglalta el a pult felét.

- Oké hazudtam - vallotta be  ábrázatom láttán - A tegnap látottak után ezekre tuti szükséged lesz - merült el félig az egyikben.

Lassan mellé lépkedtem és mielőtt nekikezdtünk volna ennek a hadműveletnek el kellett pakolnunk.  Harry arcáról le sem lehetett vakarni a mosolyt, amit nem igazán értettem. Mármint nem tudtam mi dobta őt fel ennyire.

- Tommo-t rendesen lestrapáltad - mondta mikor már a szatyrokat hajtottuk össze.

- Nem volt szándékos -suttogtam - Nem akartam, hogy így lásson vagyis inkább hogy bárki így lásson engem.

- Te hülye vagy! - csóválta a fejét - Ugyanolyan ember vagy, mint mi és mint mindenki más. Neked is lehetnek rossz napjaid, te is lehetsz magad alatt. A legfontosabb pedig, hogy neked is vannak érzéseid, amiket nem kell sem rejtegetned sem szégyellned.

- Mióta lettél te ilyen okos?

- Mindig is az voltam, csupán jól titkoltam.

- Bocsánat - emeltem magasba védekezőleg a kezem.

Igazából sosem gondoltam, hogy valaha Harryvel fogok ilyen témáról beszélni. Talán csak én gondolom bonyolultnak ezt az egészet. Nem volt időm jobban elveszni gondolataim mély forgatagában, mert a mellettem álló okos fiatalember hozzám vágott egy kuktasapkát. Érdekesen néztem pár percig a kezem között szorongatott holmira majd ismét a fiúra pillantottam, aki már rutinos mozdulatokkal kötötte fel magára a nagyobb kötényt. Én nem is tudtam, hogy nekünk van olyan, nem hogy kettő van belőle...

Már legalább másfél órája sürgölődünk a konyhában és az első tíz perc után be kellett látnom, hogy Hazza tényleg ért hozzá és még szereti is. Nem úgy, mint a banda többi tagja.

- Elmondod végre, hogy miért vagy ilyen? - kérdeztem már legalább ötödször.

Ám eddig mindig lerázott annyival, hogy legyek türelmes és megtudom.

- Elég hosszú sztori - próbált kibújni a válaszadás alól.

- Meglepődnél milyen türelmes tudok lenni - mosolyogtam rá angyalian.

- Szóval... úgy érzem szörnyű ember vagyok és borzalmas barát - kezdett bele.

- És ezért mosolyogsz? - értetlenkedtem miközben nekiláttam a Hazza-hurrikán okozta károk eltakarításának.

Mert bár tényleg remekül megtalálja a helyét a konyhába ő a káoszban látja a rendszert. A hatalmas káoszban.

- Nem, egyszerűen csak boldog vagyok - túrt bele szórakozottan hajába.

- Bocsi Harry, de én ezt nem értem. Rosszul érezd magad mégis boldog vagy?

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, hogy ez a két érzés egyszerre legyen jelen. Mármint mégis hogy lehetséges ez? Ha szomorú  bűntudatos vagyok nem lehetek boldog. Még csak egy csekély kis boldogságra is képtelen vagyok. Erre itt áll előttem ez a fiú és azt mondja ez mégis lehetséges.

- Igen valahogy úgy - támaszkodott meg a pult másik oldalán pont velem szemben - Ez az egész úgy kezdődött, hogy van egy számomra nagyon kedves barátom aki még valamikor x ideje összejött egy lánnyal. Mivel fontos volt neki az én és közös barátaink véleménye bemutatta nekünk. Volt valami furcsán ismerős a lányba és mint később kiderült én mutattam be őket egymásnak. Telt az idő az ő kapcsolatuk is hol jobb, hol rosszabb volt. A lány sok időt töltött velünk, így pedig én egyre jobban kezdtem megismerni, kiismerni. Kezdtem megkedvelni... azt hiszem - tűnődött el egy pillanatra - Aztán az idő múlásával az érzéseik megváltoztak és csak őrlődtek egymás mellett. A lány nekem panaszkodott  hogy nem tudja mit tegyen. Már egyre nehezebben bírják az egészet, "mi" - rajzolt macskakörmöket a levegőbe, amit nem igazán értettem - egyre több időt töltöttünk együtt. Azt hittem de jó lesz.... de nem így volt egyre többet kezdtem iránta érezni pedig tudtam nem lenne szabad. Nem tehetem ezt a legjobb barátommal, de egyszerűen nem ment. Mikor felhívott nem tudtam lerázni.

- És ezt elmondtad a barátodnak? - vágtam közbe.

- Nem olyan rég - nézett rám bánatosan csillogó szemekkel - Haragudott rám, nagyon is, de leginkább azért, mert nem mondtam el neki a legelején. De most mégsem állhatok elé egy olyan mondattal, hogy " hé Haver marhára bejön a csajod".  Először is tudom, hogy kiröhögött volna, mert tudja hány lányra mondtam már azt, hogy tetszik aztán mégsem lett semmi. Ez viszont más! Érzem!

Olyan határozottsággal állította, hogy én is kezdtem hinni neki. Látszott a szemében és egész kisugárzásában, hogy komolyan beszél. Meglepő volt az egész, hogy a mindenki által nőcsábásznak titulált fiú milyen gondokkal küzd. Mennyire az ujjai köré tudta csavarni egy lány, akinek nem lenne szabad. 

- Egyre zavarosabb nekem ez az egész- ráztam meg a fejem abban reménykedve, hogy helyükre kerülnek a dolgok- Tetszik a legjobb barátod barátnője, és ezt a haverod is tudja. Miközben ő a barátnőjével csak őrlődik?

- Ez még nem a vége. Nem olyan rég szakítottak, és mi elkezdtünk találkozgatni - mondta miközben láttam rajta, hogy zavarban van.

- Ez jó hír! - rikkantottam el magam.

- Mondjuk,  csak nem tudom hogy mondjam el a barátomnak... hogy én és a volt barátnője... szóval érted.

- Szerintem üljetek le és beszéljetek át mindent, tisztázzátok a helyzetet és akkor nem lesznek meglepetések - próbáltam tanácsot adni.

- Lehet az lesz - gondolkodott hangosan.

Ezután Harry feltett szándéka volt elterelni a figyelmem és hát tényleg jól ment neki. Az ebéd után - ami tényleg nagyon jól sikerült, bár nekem nem sok közöm volt hozzá - egy kis pihegés következett. A délután további részében pedig szó szerint kicibáltak a házból. Az indok pedig nem volt mást, mint nem lehet belőlem egy barlanglakó szörny. Így miután a göndör fiú szó szerint a hátán vitt a kocsiig elindultunk valamerre.

LOUIS

Borzalmas éjszakám volt, így tényleg rám is fért ez a pár óra alvás. Tudtam, hogy már nem igen kéne tovább aludnom, de csak még jobban a nyakamra húztam a takarót és a másik oldalamra fordultam. Ám valami mégis megakadályozott abban, hogy visszaaludjak  Az éjjeli szekrényemen lévő óra. Fél hetet mutatott. Tudtam, hogy nem tölthetem az egész napom alvással még akkor sem, ha a nagy részében már azt csináltam. Nyöszörögve kikeltem az ágyból, kiropogtattam a csontjaim és csoszogva elindultam a földszintre. Ennyi óra alvás után csak most éreztem milyen éhes is vagyok. A konyhába érve meg sem lepődtem, hogy Niallert ott találtam és tömte a fejét. Leültem az ír sráccal szembe és próbáltam nem ülve visszaaludni.

- Még mindig fáradt vagy? - kérdezte két harapás között.

- Már nem annyira - mormogtam

Nem faggatott tovább, figyelmét ismét az előtte lévő tálnak szentelte. Én magam elé húztam a pult közepén lévő kis tálat és a kissé már kiszáradt sós rágcsálnivalókat kezdtem majszolni. Nem szóltunk egymáshoz mindenki le volt foglalva a saját gondolataival.

- Nem tudjátok hol van Zayn? - robbant be a helységbe Liam, amitől én majdnem leestem a székről.

- Nem - válaszolt teli szájjal a zabagép.

- Ma még nem is láttam.

- A francba - morogta orra alatt Payne.

- Miért? - kérdeztem rá, hisz biztos nyomós oka lehet annak, hogy Liam így viselkedik.

- Harry nagyjából fél órája nem tudja kirángatni Jerrikát a vízből - mondta nemes egyszerűséggel.

- HOGY MII? - pattantam fel.

Nem igazán tudom miért kaptam fel ennyire a vizet, de egyszerűen most nem is érdekel Sokkal jobban aggasztott, hogy Harry már megint mit művelt. Természetesen mindenki kikerekedett szemekkel nézett rám.

- Hát Harry azt mondta szerette volna kirángatni őt egy kicsit a házból. Így elmentek uszodába, Jert pedig nem tudja kiszedni a vízből - mondta kissé dorgálóan.

Ez olyan jellemző Hazzára, már csak azt nem értem miért kell ehhez Zayn.

- És Zayn? - mondta Niall.

- Abban reménykedik ő tud valami használhatót mondani.

Már azt sem értettem, hogy hogy lehetséges az, hogy nem tudja kiszedni a vízből, számomra annyira abszurd főleg Jerrikától.

- Menjünk segítsünk neki - szólaltam meg néhány perc után és meg sem várva válaszukat elindultam az előszobába.

Már a kocsikulcs után kutattam mire a másik két társam is észbe kapott és utánam jöttek. Én már a volán mögött ültem és ingerülten dobolok az ujjaimmal. Nem tudom miért voltam ilyen ideges és mégis mit vártam mit tudok majd tenni. Meglát és kiugrik a vízből vagy mi?  Pár perccel később már Liam és Niall is a kocsiba ült így a gázba tapostam. Igaz csak azután jutott eszembe, hogy nem is tudom hova kell menni. Fél szemmel Liamre sandítottam, aki már mondta is a címet.

Mikor leállítottam a motort egy emberként szálltunk ki a kocsiból és indultunk meg a hatalmas komplexum felé. Belépve az ajtón nem kellett sokáig gondolkodnunk, hogy merre induljunk ugyanis Harry már magából kikelve ordibált.

- JERRIKA, NEM CSINÁLHATOD EZT NÉZZ MAGADRA!!

Mikor beértünk az uszodatérbe egy nem mindennapi látvány fogadott. Styles feje már inkább vörös volt miközben a kissé vacogó lány fel alá úszkált a medencében. Lassan a fiú mellé sétáltunk miközben láttam Liam arcán már valami megoldáson töri a fejét.

- Ti miért vagytok itt? - kérdezte nyugodtan a lány, miközben felfeküdt a víz felszínére.

- Segíteni jöttünk - mondta Liam.

- Nekem ugyan nem kell - válaszolt Jer azonnal.

Nem is igazán értettem mi lelte, ő nem szokott ilyen lenni. Annyira távol állt tőle ez az egész.

- Miért csinálod ezt?- kérdeztem rá nyíltan.

- Nem mondhatjátok meg, hogy mit csináljak. Nem vagytok a szüleim! - csapott mérgesen a vízre.

Most már mind értettük honnan fúj a szél.

- Figyelj Jerrika ezzel senkinek sem teszel jót. Nem lesz jobb se neked se a szüleidnek. És ha most megfázol hogy fogod őket holnap megnézni - szólalt meg Liam azon az apáskodó hangján.

Látszott, hogy ezen elgondolkodott és valószínűleg ezzel Harry még nem próbálkozott. Lassan a medence széléhez úszott és Niall segítségével kimászott. Egy halvány mosolyt küldött Payne felé majd elindult az öltözők felé.

- Ennyi? Ennyi? Én itt rimánkodok már neki legalább negyven perce erre Liam mond egy mondatot és kimászik? - akadt ki Harry.

- Talán, mert nem próbáltál meg vele beszélni - nézett rá Niall.

- Mert nem jutott eszembe.

- Harry, értsd meg őt! Gondolj bele te mit tennél az ő helyébe - kezdett bele Liam - Valószínűleg úgy érzi, hogy minden kicsúszott a kezei közül, semmit nem tud irányítani. Sosem kellett még ilyen helyzettel szembenéznie, és aggódik a szüleiért. Ez mindenkit megviselne, ráadásul ő nem igazán mutatja ki az érzéseit ez csak még jobban megnehezíti az egészet.

Annyira egyértelmű volt így hallva ezt az egészet, de nem tudom én mit tettem volna Harry helyében. Liam mintha csak olvasott volna a lányban olyan egyszerűen közölte velünk ezeket.

- Rendben, köszönöm - hallottuk meg a vékony hangot.

Egyszerre fordultunk felé és láttuk, hogy éppen kinyomja telefonját. Pár percig még azzal volt lefoglalva majd ránk nézett.

- Anyuékat feltették a gépre öt óra múlva itt lesznek.

Hangja nem egyszer remegett meg a mondat alatt és látszott rajta nagyon kell koncentrálnia, hogy kétségbeesését legyőzze.

- Jer, emlékszel miről beszélgettünk a délelőtt? - kérdezte lágyan Harry a lány csak egy aprót bólintott - Akkor ne csináld ezt! Mondd ki!

Vett pár nagy levegőt, látszott arcán keresi a szavakat. Nem egyszer szája sarkába harapott. Tekintetét végigvezette rajtunk, szemében már ott bujkáltak a könnyek.

- Félek! - mondta és ezzel egy időben a sós cseppek megállíthatatlanul elindultak arca két oldalán.

Niall és Liam lökött rajtam egy kicsit mire észebe kaptam és gyorsan elé siettem. Vékony testét rázta a sírás és szinte nyakamba vetette magát. Szorosan tartottam, hisz nem lehettem biztos benne, hogy egyedül is képes megtartani saját súlyát. Valamilyen szinten fura volt számomra ez az egész, hisz sosem gondoltam volna, hogy valaha ennyire emberinek és szerethetőnek fogom őt látni. Nem csak egy érzelemmentes gépnek, aki egy percre sem képes kikapcsolni, aki senkinek nem mutatja meg milyen is valójában. Most pedig itt zokog a karjaim között, én pedig még sosem láttam ennyire gyönyörűnek.