6. Case

Sziasztok Drágaságok! :)
Mindenkinek nagyon boldog bolondok napjával egybekötött Húsvétot kívánok. Sok locsolót, aki azt szereti és keveset, aki nem igazán. Én a második táborba tartozom :)
Gondoltam megörvendeztetlek benneteket, remélem vártátok. Én pedig a véleményeteket várom! :)
Puszi Cassy

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"A gyerekekkel egyszerű. Ha sír az azt jelenti éhes. Ha tovább sír akkor fáradt. Csak felnőttként válik bonyolulttá a dolog. Elrejtjük az érzelmeinket, fal mögé rejtőzünk. Eljutunk arra a pontra, mikor már az se tudjuk ki mit gondol vagy érez. Akaratlanul is, de mesterei leszünk az álcázásnak."

JERRIKA

Fogadd már el, hogy fontos vagy nekünk. - Zayn&Louis

JÓ VOLT AZ Anyával eltöltött este. Sok szempontból felnyitotta a szemem. Igaz nem elfogult, de mégis mondhatom rá, hogy jelen esetben külső szemlélő volt. Tudom, hogy ő is jót akar nekem, de a beismerés még várat magára. Elfogadtam, hogy Zaynnel nem működött volna, de még nem törődtem bele. Tulajdonképpen ez az egész kicsit olyan, mint a gyász. Már túl vagyok az első szakaszon, vagyis a tagadáson. Nem akarom azt bizonygatni, hogy ez nem történt meg, hisz én is tudom és a körülöttem lévők is tudják, hogy ennek ebben a formájában vége van. Úgy érzem már a második szakaszt is lezártam vagyis kiéltem a haragom és a bűntudatom nagy részét. Még mindig érzem, hogy nem vagyok felhőtlenül boldog az az utóbbi  hónapokhoz képest ez már semmi. Már nem keresek bűnbakokat  nem hibáztatom se magam se Zaynt se senki mást. Így már csak kettő van vissza a szomorú vagy és sírsz és a sajnálod és beletörődsz. Nagyon remélem ezek nem fognak eljönni, hisz nekem nem halt meg senkim, csupán egy kapcsolatot kell magamban tisztáznom és minden helyre jön, ismét jó barátok leszünk.  De vajon ez még lehetséges? Meg tudom csinálni? Miért ne tudnám? Ha valamit elhatározok akkor azt véghez is viszem.

- Kislányom kelj fel! Jerrika! - rázogatott valaki és ezzel teljesen kiűzött minden gondolatot a fejemből.

Nagy nehezen kinyitottam a szemem és Apu igencsak leharcolt tekintetével találtam szembe magam. Gondolom nem rég érhetett haza, épp ezért nem is értem miért kellett felkeltenie.

- Igen? - kérdeztem álmos hangon miközben arcomat törülgettem.

Valamelyest ülő helyzetbe tornáztam magam hogy jobban a szemébe tudjak nézni és úgy gondolom erre az időre szükségem is volt, hogy kicsit felébredjek és helyre rázódjak.

- Oké, mostmár itt vagyok - mosolyogtam rá.

Arcára halvány mosoly kúszott, de hamar el is tűnt. Innen már gondoltam, hogy valami komoly oka lehet, annak, hogy itt van.

- Édesem, valami fontos dologról kell beszélnünk. Tegnap a megbeszélésen szóba került, hogy súlyos baleset történt Arizonába és az ottani kórház sebészei nem voltak erre felkészülve.

- Ez mit jelent? - kérdeztem idegesen.

- Hogy párunknak el kell utaznunk, hogy segíteni tudjunk a betegeken.

- Vagyis neked?

- És Anyunak is - mondta.

Ekkor márt értettem, hogy miért is volt ennyire ideges. Régebben is volt, hogy el kellett utazniuk, de mindig úgy intézték, hogy egyikük itthon maradjon vagy váltva mentek. Így ez most egy merőben új helyzet. Tudom, hogy már nem vagyok óvodás, de akkor sem tudom hogyan kéne reagálnom.

- Mennyi időre mentek? - suttogtam.

- Három nap maximum - adott megnyugtató választ.

- Az nem olyan sok idő - mosolyogtam rá.

Bizakodásom láttán már nem volt olyan komor, de az igazi öröm még mindig nem látszódott az arcán.

- Jaj Apu, nem vagyok már kisgyerek csak nem lesz semmi bajom három nap alatt - csúsztam ágyam szélére és néztem rá édesem.

- Tudom, hogy nem vagy már kicsi, de az én kislányom vagy és ismerlek. Nem szeretlek magadra hagyni - ölelt magához.

- Mondjuk miután visszajöttetek elmehetnénk valami kisebb nyaralásra - vetettem fel már korábban számtalanszor átgondolt javaslatom.

- Ez egy remek ötlet- válaszolt őszinte mosollyal az arcán.

Majd rászántam magam, hogy kikeljek és a fürdőbe csoszogjak és kicsit felfrissítsem az arcom. Kifésültem a hajam és feltettem egy alapsminket, majd visszamentem a szobába. Apu már nem volt ott, gondoltam ledőlt így lassan öltözködni kezdtem. Kiválasztottam egy fekete cicanadrágot és egy fehér pulóvert, a nyakam köré tekertem még egy piros csősálat, majd késznek nyilvánítottam magam. Beleugrottam még a csizmámba, és kifelé menet felvettem még pár karkötőt.  Mikor leértem elég meglepő látvány fogadott, hisz Anyu épp Zaynnek és Louis-nak ecsetelte, hogy el kell utazniuk. Nem igazán értettem, hogy ez miért is tartozik rájuk, nem kell nekik minden lépésünkről beszámolni.

- Jó reggelt! - motyogtam nekik és egyenesen a konyhába mentem.

Nem voltam kíváncsi Zayn idióta vigyorára miközben valami zseniális turpisságon töri a fejét, Louis-t pedig még annyira sem akartam látni. A pultnak támaszkodva vártam, hogy mikor hallom a bejárati ajtó csapódását, ami egyet jelentett volna azzal, hogy a fiúk elhagyták a házat. Ám tíz perc unalmas várakozás után még mindig nem hallottam meg a várva várt hangot. Végül úgy gondoltam én aztán nem fogok a saját otthonomban bujkálni így elindultam az előszoba felé.

- Kicsim, ma van valami programod? - kérdezte igazán érdekes hangsúllyal Anya.

- Hát igen. Délelőtt Cecilé-vel van találkám, szerintem fotózás is lesz utána pedig be kell ugranom a suliba. Miért?

- Csak a fiúk szerettek volna veled tölteni egy napot, de ezek szerint elkísérhetnek.

Egyszerűen nem hittem a fülemnek mit mond. Most tényleg azt hiszi, hogy ezzel a két fiúval fogom tölteni a napom. Louis-val, aki egy modortalan bunkó? És Zaynnel, akinek akarva- akaratlanul fájdalmat okozok?

- Biztos van jobb dolguk is - húztam a szám.

- Ami azt illeti nincs - vigyorgott rám teli pofával Tomlinson.

Muszáj volt pont neki válaszolnia? Vagy ezzel is csak az idegeimre akar menni? Ki tudom belőle nézni, ami azt illeti vele kapcsolatban már semmin sem csodálkoznék.

- Akkor gyertek - egyeztem bele.

Tudtam, hogy esélyem se lett volna velük vitatkozni, meg kedvem se volt hozzá. Felmentem még a szobámba a napszemüvegemért meg a táskámért, mire visszaértem már menetkészen vártak rám. Már épp kiléptem volna az ajtón mikor megtorpantam és ezzel a fiúk belém jöttek. Megfordultam a tengelyem körül és Anyu felé indultam.

- Mikor indultok?

- Kora délután, bemegyünk még a kórházba, megbeszéljük a fontosabb tudnivalókat és megyünk is a reptérre - adott választ.

- Akkor nem biztos, hogy fogunk találkozni.

Elé léptem és szorosan öleltem magamhoz, ő puszit nyomott a hajamba és hátamat kezdte el simogatni.

- Vigyázzatok magatokra és siessetek vissza - suttogtam.

- Te is nagyon vigyázz magadra - erre csak egy sóhaj hagyta el a számat, de ő nem hagyta annyiban - Fiúk tartásátok rajta a szemeteket! - utasította őket.

- Értettük! - válaszoltak az érintettek szinte azonnal.

Ezek szerint ők lesznek a bébicsőszeim? Felelősségteljesebb embereket meg sem kérhetett volna. Végül egy szemforgatás után túllendültem a dolgom és elhagytam a házat.  Nem voltam benne biztos, hogy a fiúk tényleg a teljes napomat végig akarják asszisztálni, de amikor Louis kocsija felé kezdtek terelni már tudtam innen nincs menekvés. Szokásos fintoraim közepette bemásztam hátulra, míg a fiúk elől foglalták el a helyek.

- Mi az első állomás?- fúrta Louis kék íriszeit enyémekbe.

Csak bediktáltam a címet, majd tüntetőlegesen kifordultam az ablak felé. Nem fogok én vele békülni miután úgy belém gyalogolt. Érezhető volt a feszültség a járműben, amit még Zayn állandó kérdezősködése sem tudott eloszlatni. A megadott címre érkezve leparkoltunk és elindultunk a magas irodaház felé. Rutinos mozdulatokkal indultam a lépcsőház felé, hisz sokkal szívesebben gyalogoltam, akár három emeletet is, minthogy beszálljak  liftbe. Mindig is féltem tőle, hogy két emelete között megáll én pedig beragadok.

- Mondd, hogy legalább a legtetejére megyünk - húzta a száját sűrű lélegzetvételek közben Zayn.

- Nyugi Zaynee már csak egy emelet - biztattam.

A lihegő fiúkkal a nyomomban léptem be a stúdióval egybekötött irodába, Cecilé a szokásos üdvözlése után a tárgyra is tért.

- A héten három fotózásod lesz, ebből egyet ma le is tudunk. Holnap és a hét végén pedig a maradék kettő.

- Oké ez nem olyan vészes.

- Bennem bízhatsz édesem - ölelt magához.

Váltottunk még pár szót a mai munkámról, majd a stúdióba sétáltunk. A fiúk már kényelembe helyezték magukat.

- Cecilé, gondolom a srácokra emlékszel - intettem a fetrengők felé.

Ő csak beleegyezően bólintott, majd mondta ideje mennem és felvennem a kikészített ruhákat. Belépve az öltözőbe láttam, hogy ez egy közös fotózás lesz. Az ajtó csapódására a lány felém fordult és volt arcában valami túlságosan is ismerős.

- Helló - köszöntem neki - Jerrika Evigan vagyok - nyújtottam felé a kezem.

- Szia, én pedig Eleanor Calder - rázta meg praclimat.

Ekkor már tudtam miért is volt olyan ismerős arca. Ő az az Eleanor, akiről már annyit hallottam és mikor ez tudatosult bennem ennek hangot is adtam.

- Oh... akkor te vagy Louis barátnője.

Látszott arcán, hogy erről nem igazán akar beszélni, arca kissé el is komorult.

- Valami olyasmi - suttogta.

- Sajnálom nem akartam beleszólni - mondtam ezzel is magyarázva iménti tettem.

Nem akartam arra a késztetni, hogy olyanról beszéljen, ami esetleg kellemetlenül érinti, hisz én sem szerettem ilyenekről beszélni kívülállóknak.

- Már sokszor hallottam rólad a fiúktól - mosolygott rám - Tudod már nem igazán vagyunk egy hullámhosszon, és el is távolodtunk egymástól. Már hetek óta csak tépelődünk - vallotta be.

Biztatóan kicsit magamhoz öleltem ezzel is oldva a feszült helyzetet. Nem igazán tudom miért tettem, de úgy éreztem éreztetnem kell vele, hogy tudom min megy keresztül. Majd magunkra vettük a nekünk kikészített ruhákat és kisétáltunk a fotós elé. Eleanorral nagyon jó volt dolgozni, minden jó hangulatban telt a képekkel is hamar elkészültünk. Az öltözőben még pár percig beszélgettünk ugyanilyen jó hangulatban.

- Louis és Zayn kint várnak nem tartasz velem? - kérdeztem hirtelenjében.

- Azt hiszem inkább nem - ingatta a fejét - nem szeretnék egy újabb veszekedést. 

Csak halványan bólintottam egyet, majd tovább folytattam a pakolászást. El hamarabb kész lett így egy gyors búcsú után - mialatt a lelkemre kötötte, hogy a héten kötelező jelleggel el kell mennem vele kávézni egyet - egyedül hagyott. Hamar körbenéztem nem hagytam-e  valamit itt, majd én is a kiléptem a szobából. Az előtérbe érve lassan a kanapé felé sétáltam, ahol már csak Tomlinson terpeszkedett.

- Remélem eleget csorgattátok a nyálatokat - vigyorogtam a lazán heverésző srácra.

- Nem volt rossz. Bár igaz, ami igaz a múltkori jobb volt sokkal szexisebb voltál - villantott rám egy kaján vigyort, amitől az én állam szinte a földet súrolta.

Tényleg sok mindenre számítottam, gonoszkodásra, csipkelődésre, de erre nem. Reakcióm láttán mosolya csak még nagyobb volt, én pedig nem akartam neki megadni azt az örömet, hogy rajtam múlasson így gyorsan összeszedtem magam. 

- Apropó hol van Zayn? - nyújtogattam a nyakam, hátha meglátom pakisztáni barátom. 

- Perrie hívta, hogy végezek a klip felvétellel és van pár szabad órája, de azt üzeni később csatlakozik hozzánk - pattant fel a srác. 

Vele ellentétben én cseppet sem repestem a boldogságtól, hogy ketten maradtunk. Agyamban már különböző hatásos kibúvókon gondolkodtam, csak azért, hogy ne kelljen a nap hátralévő részét vele eltöltenem. Sajnos képzelőerőm és fantáziám most cserben hagyott, hisz egyetlen hihető és a fiú által is elfogadható érv sem jutott eszembe. Magamban megegyeztem, hogy ez a mai nem az én napom.  Gondolataim forgatagából a karomat hirtelen megragadó fiú zökkentett ki. Nem igazán értettem mit is forgat a fejében, ám mikor egész testével a felvonó felé kezdett tolni rögtön megértettem.

- Én ugyan oda be nem szállok - kezdtem el a vitát, miközben lábammal megpróbáltam magam az ellenkező irányba tolni.

- Ez csak a lift, nem esz meg. És egyébként is sokkal gyorsabban lent leszünk vele - irányított szüntelenül az ajtó felé.

Mintha meg sem kottyant volna neki, hogy én minden erőmet beleadva lökném őt az ellenkező irányba.

- Ezt nem teheted velem Tomlinson - morogtam mikor már az ajtókeret két oldalába kapaszkodtam ő pedig megpróbált betolni a szűkös fülkébe. 

- Nem legyél már ilyen makacs - suttogta fülembe.

Végül rájött, hogy erőszakos módszerével nem jut semmire, így taktikát váltott. Keze két oldalamra siklott és hirtelen csikizni kezdett, ezután már akárhogy próbáltam kapaszkodni kezeim felmondták a szolgálatot. A következő percben pedig hallottam, hogy az ajtó csukódik mögöttünk.

- Sokkal gyorsabban lent lettünk volna, ha a lépcsőt választjuk - fordultam felé dühösen.

- Nem volt kedvem lépcsőzni - vont vállat egyszerűen. 

- Isten nehogy letörjenek a lábaid. Én meg liftezni nem akartam. 

Ezután megnyomtam a földszintet jelző gombot és türelmetlenül vártam, hogy végre valahára megérkezzünk. Tüntetőleg hátat is fordítottam az engem szüntelenül bámuló fiúnak.  A halk pityegő hangot vártam, ám miután elhagytuk az első emeletet ijesztő nyikorgások után a lift nem ment tovább. Azonnal megfordultam és már szinte kiabáltam a velem szemben állóval. 

- Nagyon vicces vagy Louis,  mind jól szórakoztunk, poénos volt, de mostmár nyomd meg a gombot és érjünk le végre!

- Nem én voltam - csóválta a fejét.

Nem igazán tudom, hogy neki hittem, de azonnal odaléptem és össze-vissza kezdtem a gombokat nyomkodni. Egyre kétségbeesettebb voltam, ám semmi sem reagált. Pont ettől féltem, hogy valami ilyesmi fog történni, ráadásul még Louis is itt van.

- Most legalább nem tudsz elfutni előlem - mondta komolyan Tomlinson.

Hangja komolyságára azonnal felkaptam a fejem és így tudatosult bennem, hogy túl közel van hozzám. Igaz a lift amúgy is szűk volt, nagyjából két és fél személyes, de ez a közelség nem volt indokolt. Legalábbis számomra.

- Nem kell nekem semmiről beszélnem veled!-szűrtem a fogaim között.

- De igenis kell - válaszolt miközben még közelebb lépett.

Ezzel a tettével pedig beszorított, hisz hátam mögött a fal volt, míg előttem ő állta utamat.

- Azt hiszem a múltkori kijelentésemmel megbántottalak....

Én viszont időt sem hagytam neki, hogy befejezze, azonnal letámadtam.

- Azt hiszed? Szóval te azt hiszed megbántottál? Hát tájékoztatlak, hogy nem megbántottál, hanem belém gyalogoltál. Neked semmi közöd nincs hozzá, hogy nekem milyen is a kapcsolatom Zaynnel. Ahhoz meg még ennyi közöd sincs, hogy mi játszódik le bennem...

- De én tényleg nem akartam ezt, csak meg akartam neked mutatni, hogy ez így nem mehet tovább. Nem szólhat erről a hátralévő életed.

- Szerinted én nem tudom? Te el sem tudod képzelni mit érzek mikor meglátom, mikor tudom, hogy ez már nem az, mint régen. Mikor tudom, hogy nem szabadna ezt éreznem, de ő ott van és tudta nélkül mégis ezt váltja ki belőlem. Nem akarok neki fájdalmat okozni és magamnak sem, de fogalmam sincs mit kéne tennem.  Nem tudom mi kell hozzá, hogy véget vessek ennek a fájdalomnak - a szavak meggondolatlanul ömlöttek belőlem és a velem szemben álló fiú értetlenül hallgatja szómenésem. 

Éreztem, hogy a felhúzott falaki utolsó darabjai is kezdik megadni magukat és én semmit sem tudok tenni ellenük.

- És itt vagy te, és nem is ismersz és kioktatsz. Okoskodsz és piszkálsz, pedig fogalmad sincs róla mit miért teszek - folytattam tovább miközben megpróbáltam visszanyelni a könnyeim és ököllel ütöttem Louis mellkasát - Meg berángatsz a liftbe, mert jó viccnek találod vagy tudjam is én. Miközben én titokban mindig is ettől tartottam. Attól, hogy beragadok és most beragadtam. És Miattad! - ütöttem volna rá még egy hatalmasat.

Ő viszont megelégelte ezt és elkapta ökölbe szorított csuklómat. Hirtelen maga felé húzta, én pedig a karjai között kötöttem ki. Itt már tényleg nem tudtam tovább tartani magam és sírni kezdtem. Louis kezeit hátamra simította és elcsépeltnél elcsépeltebb módszerekkel próbált nyugtatni miközben biztosan tartott.

- Jerrika, én őszintén sajnálom - hallottam megtört suttogását - Nekem fogalmam sem volt róla, mi is zajlik le benned. Azt gondoltam, hogy csak szimplán nem akarsz kiszeretni Zaynből és ez így kényelmes és jó neked. Nagyon sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked! Kérlek engedd, hogy segítsek!

És, mint valami jól kitalált végszóként a lift ismét nyikorogni kezdett és lassan életre kelt. Tudtam, hogy ki kéne másznám Louis karjai közül mégsem volt hozzá elég erőm, hogy megtegyem.