4. Case

Hellosztok! Itt is a folytatás :)
Vátom a véleményeket!
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tarunk szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalom hiány. Magány. Megbánás. És amikor idősebbek vagyunk és bölcsebbek rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben."

JERRIKA

Ő a legjobb barátom bízom benne
és nem szeretem szomorúnak látni- Zayn

RENDBEN A TEGNAPI napom nem egészen úgy alakult, mint terveztem volna. Sőt egyáltalán. Úgy számoltam, bemegyek a kórházba ott gyorsan letudom a szokásos köröket a szüleimmel, majd mehetek fel a galériára és élőben nézhetem végig Apa műtétjét. Ehelyett nekimentem egy kocsiajtónak, Apu hazaküldött pihenni ráadásul Perrie volt az, akinek haza kellett kísérnie. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hisz nem voltunk olyan viszonyban sőt semmilyen viszonyban nem voltunk erre jön ez a remek ötlet. Rendben nem tagadom kíváncsi voltam rá milyen is ő. Hisz attól, hogy Zayn mesélt róla még nem sok mindent tudtam. Biztos voltam benne, hogy ő elfogult. Bár miért nem lenne az, hisz a barátnője, aki gyönyörű és mint kiderült nem egy boszorkány. Nagyon kedves lány, aki oda van a fiúért emellett határozott és célra törő személyiség. Lehet, hogy valahol a lelkem mélyén abban reménykedtem, hogy majd valami kiállhatatlan libával fogok találkozni, akivel az ember egy légtérben sem szeretne lenni. Aztán majd, ha Zayn agya is kitisztult a rózsaszín ködtől ő is látja ezt és dobja? Tényleg ennyire gyerekes lennék? Ezek szerint a válasz igen! Örülnöm kéne annak, hogy boldog és hogy talált valakit, aki magért és nem a körülötte levő felhajtásért szereti. Örülni is fogok, de akkor is nehéz már pusztán belegondolnom is a helyzetbe, hogy Zayn vele tökéletesen boldog, ami velem nem volt. Perrie az a lány, akire várt, aki kiegészíti és úgy érzi minden jó és szép és süt a nap.Uram isten a gondolataim már aludni sem hagynak. Morgolódva fordultam másik oldalamra hátha tudok aludni még pár órácskát, hisz házhoz vagyok kötve. Épp jobban magamra húztam volna a takarót, mikor valaki egy hirtelen mozdulattal lerántotta rólam.

- Nem gondolod komolyan, hogy hagyom hogy egész nap ágyban legyél?- csendült fel Zayn hangja, amiben tetetett felháborodóst véltem felfedezni.

Lassan megfordultam, hogy a szemébe tudjak nézni és láttam arcán, hogy nagyon próbálja moderálni magát, nehogy kitörjön a nevetése. Nem csodálom reggelente mindig érdekes látványt szoktam nyújtani, nem is beszélve a hajamról.

- Hogy jutottál be? - találtam meg végre valahára a hangom.

- Az ajtón - mondta miközben megforgatta a szemeit- Perrie, tegnap elmesélte szüleid mit találtak ki, én pedig már ismerlek annyira, hogy tudjam ezt úgy is képtelen vagy megállni. Így jöttem felügyelni! - válaszoltam vidáman, miközben széttárta karjait.

Látszott rajta mennyire élvezi a kialakult helyzetet, hisz fordított esetekben én is mindig ezt tettem. Kettőnk között csupán annyi a különbség, hogy ő meg tud maradni nyugton a fenekén én meg nem.

- És meddig maradsz? - puhatolóztam tovább.

- Egész nap - válaszolt és eldőlt az ágyon.

Ezzel a finom mozdulatával magával rántott engem is, ráadásul csöpp kis teste alá szorultam. Ismét éreztem jellegzetes illatát és a helyzetet csak tovább tetőzte az a tény is, hogy két kezemet szorosan dereka köré fonta.

- Nagyon hiányoztál már nekem Törpe - vallotta be miközben kezeimet cirógatta - Nem szabadott volna, hogy ennyi ideig ne találkozzunk.Hisz bármennyire is megváltozott mind a kettőnk élete, a barátság sokkal fontosabb annál, mint hogy így elhanyagoljuk.

- Micsoda mélyen szántó gondolat - morogtam lapockájába és fogalmam se volt róla mennyit is értett meg mondandómból.

Miután meghallottam nevetését már tudtam kihámozta a lényeget. Ám ez csak pár pillanatig vonta el figyelmem a kialakult helyzetről. Nem is igazán tudtam mit kéne most tennem. Lökjem le magamról? Vagy várjam meg míg magától rájön a helyzet félreérthetőségére? Egyáltalán rájönne ő erre? Hisz számára barát vagyok, neki ez egy baráti gesztus én vagyok az, aki megint túlkombinálja és többet lát bele a dologba, mint kéne. De akkor sem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy minden egyes lélegzetvételemnél az ő illata tölti be az orrom, mellkason szorosan a hátához nyomódik. Ő ebből semmit sem érzékel. Ismét máshol jár, valahol gondolatai, ötletei mély forgatagában, amik messze repítették ettől a helységtől talán még ettől a várostól is.

- Min gondolkodsz? - kérdeztem meg néhány szótlan perc után.

- Apróságokon főképpen.

Tudom, hogy ez csak részigazság, hisz túlságosan is elmerengett ahoz, hogy valami apróság legyen, de jobbnak láttam, ha nem kérdezek rá, hisz ezek szerint nem akarja velem megosztani. Nagy nehezen kikászálódtam alóla, majd mielőtt megszokott rutinom szerint a fürdőbe vettem volna az irányt elindultam lefelé, mert be kell vennem az antibiotikumomat. Álmosan vánszorogtam végig a földszinten és a konyhába beleütköztem valakibe. Ettől azonnal kipattantak a szemeim. Niall vigyorgott rám, amin nem kicsit lepődtem meg. Azon már kevésbé, hogy szája ismét tele volt.

- Szép jó reggelt Jerrika- üdvözölt miután lenyelte a falatot.

- Neked is Niall.

Megöleltük egymást, majd kikerültem őt és a gyógyszeres fiókhoz léptem. Kivettem a megfelelő dobozt és kinyomtam egy szemet a pultra. Bevettem és egy kis narancslével leöblítettem. Ezután tudtam azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy mégis mióta érzik otthonuknak a mi lakásunkat a fiúk. Visszafordultam a nappali felé, ahol éppen Harry és Louis próbálta egymást beépíteni a kanapé szövetei közé. Kis civódásuktól szemöldököm magasba ugrott és fogalmam se volt mit kéne kezdenem a kialakult helyzettel.

- Én már figyelmen kívül hagyom az ilyen ökörségüket - lépett mellém Liam.

Szavai kicsit megnyugtattak, hogy nem csak én nem tudom hogyan kezeljem ezt az egészet. Másrészt viszont kicsit aggasztott, hisz ha eldurvul a helyzet mitévő leszek? Végül tekintetem elszakítottam a kanapétól és az egész alakos tükör felé fordultam. Beálltam pontosan vele szembe és kicsit felhúztam a pólóm, éppen csak annyira, hogy meg tudjam nézni, hogy hogy is fest. Elszörnyedve meredten tükörképemre, hisz szinte az egész hasam lila színben úszott.

- Hé Jer az egész kocsiajtó kirajzolódik a hasadon - hallottam meg hátam mögül Harry hangját.

Nem tudom, hogy ezt viccnek szánta-e - mert akkor elég rosszul sikerült - vagy csak a helyzet komolyságát akarta oldani.  Egyik kezemet óvatosan a folthoz csúsztattam, majd hamar el is kaptam onnan.

- Nem fest valami szépen - törte meg a csendet Louis aggódó hangja.

- Majd elmúlik - próbáltam lezárni a témát és gyorsan visszahúztam a pólómat ezzel is takarva a kíváncsi szemek elől.

Megfordultam, de csak aggódó tekintetekkel találtam szembe magam.

- Ne legyetek már ilyenek - mondtam majd a dohányzóasztalon lévő borítékot kezdtem el fixírozni - Az mi? - mutattam rá.

- Apukád hagyta itt neked - mondta egyszerűen Liam.

Bármennyire is érdekelt mit tartogat nekem az a kis csomag előbb mégis a földszinti fürdőbe mentem. Kifésültem a hajam és a fejem tetején egy kis kontyba fogtam.  Miután ezzel megvoltam vad kutatásba kezdtem, hogy megtaláljam valahol azt az izomlazító zselét. Ezzel nem kis hangzavart okozva, már a földön ülve pakoltam ki a szekrények tartalmát, magamat  szó szerint körülbástyázva. Hirtelen valaki belépett, mikor én épp az utolsó szekrény hátuljából próbáltam kivarázsolni a még bent maradt két tégelyt.

- Meg tudsz mozdulni? - kérdezte Tomlinson lazán az ajtónak dőlve.

Gondoltam megint nagyon humorosnak érezhette magát, de én nem válaszoltam. Sokkal jobban lefoglalt a kezeim közül állandóan kicsúszó dobozka. Mikor végre valahára sikerült megfognom és kivennem győzedelmes mosoly terült az arcomra.

- Végre megvagy.

Következő lépés pedig a körülöttem kialakult rumli eltüntetése. Ennek érdekében ismét félig el kellett tűnnöm a a polcok rengetegében. Persze Louis-nak esze ágában se lett volna segíteni, nagyon jól elvolt ő ott az ajtóban ácsorogva. 

- Köszönöm a segítségedet - tettem is szóvá mikor végre fel tudtam állni.

- Igazán nincs mit - válaszolt.

Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ő tényleg azt gondolta, hogy én valóban hálás vagyok neki. Uram isten! Bár egy dinkáról beszélünk, de akkor is.  Ezután a zselét a mosdó szélére helyeztem, majd egy másik szekrényből elővettem a fáslit is.  Feltűrtem a pólóm, és a hűsítő krémmel óvatosan bekentem vele a lila foltokat.  

- Jerrika, én tényleg sajnálom, hogy ez lett - lépett mellém a fiú miközben minden egyes szót jól kihangsúlyozott.

Az iménti dühöm azonnal elszállt, hisz hallatszott a hangján és az arca is azt mutatta tényleg komolyan gondolta az imént mondottakat.

- Tényleg nem haragszom rád Louis, figyelemtelen voltam és ez lett a következménye - mutattam a zöld zselével befedett hasamra.

Ezen csak ismét elfintorodott, de már nem igazán tudtam mivel bizonyíthatnám jobban, hogy tényleg nem haragszom rá. Kezembe vettem a fáslit és óvatosan lekezdtem körbecsavarni a derekam körül. A hosszú anyag nem egyszer esett ki kezeim közül, ami belőlem hangos morgolódást néma szemtanúmból pedig halk kacajokat csalt elő. Végül ő maga elégelte meg és felvette a földön guruló kis tekercset. Lassan elém sétált, míg én nem igazán tudtam mit is kéne tennem. Hogy reagáljak? Egyik kezét derekamra tette másikkal pedig óvatosan vezetni kezdte az anyagot körbe-körbe.

- Nem is kedvelsz - csúszott ki a számon mikor végzett.

Nem is értem miért mondtam, hisz ennek semmi köze az egészhez vagyis talán egy kicsit, de akkor sem érzem úgy, hogy neki erről tudnia kéne.  Kijelentésem mintha villámcsapásként érte volna. Pár percig megmerevedett, majd hirtelen rám kapta tekintetét.

- Honnan veszed ezt? - kérdezte miközben arcomat tanulmányozta.

- Állandóan belém kötsz mikor találkozunk, mintha direkt arra mennél, hogy kiboríts vele - adtam egyértelmű választ.

- Egyszerűen csak úgy gondolom, hogy nem lenne szabad ilyen komolynak lenned. Tudod szerintem sok mindenről lemaradsz. Sok dolgot kizársz az életedből csak azért, mert úgy hiszed az nem férne össze a te személyiségeddel. Csak tudod ebben csak akkor lehetsz biztos, ha kipróbálod.

- Nem vagyok túl komoly! Csak magadhoz mérsz.

- Igen? Mond meg nekem mikor nevettél utoljára igazán önfeledten? Mikor csináltál valamit csak azért, mert élvezted? Vagy tovább megyek. Mikor tudtál utoljára lelkiismeret furdalás nélkül Zayn közelében lenni?

Azt mondtam, hogy elszállt a dühöm? Vagy, hogy csak egy percre úgy gondoltam vele is lehet normálisan beszélgetni? Tévedtem! Nálad idegesítőbb  irritálóbb emberrel még nem volt dolgom. Csak úgy fortyogtam a dühtől és megint az jutott eszembe, hogy direkt csinálta. Csak arra ment ki ez az egész, hogy kihozzon a sodromból és magában most remekül szórakozik rajtam. Ez a gondolat pedig az eddigieknél is jobban dühített, így egy hirtelen ötlettől vezérelve meglendítettem jobb karom, ami nem sokkal később hatalmas csattanással jelezte, hogy célt ért. Minden dühömet beleadtam és azt akartam, hogy ő is érezze, ami most bennem végbemegy. Arcán meglepettség tükröződött, gondolom nem számított rá, hogy esetleg ilyen heves lesz a reakcióm, de nem igazán érdeket. Sarkon fordultam és kivonultam a szobából. Természetesen a nappaliban ülők is hallották, hogy valami történt így kíváncsian figyelték dühtől fortyogó alakom, miközben fől s alá sétálgattam előttük. 

- Jer, mi történt? - kérdezte Harry, miközben elém lépett.

- Semmi.

- Jerrika! - emelte fel Zayn  a hangját.

Tudtam, hogy kezdem őt is kikészíteni szótlanságommal, de mégis mit mondtam volna. A legjobb barátod épp most gyalogolt a lelkembe megint és miattad? Tudtam, hogy igaza van, mert lelkiismeret furdalást éreztem akárhányszor csalódottságot véltem felfedezni legjobb barátom arcán. Mindig mikor úgy éreztem boldogsága útjába állok így éreztem, de Louis-nak nem volt ehhez joga. Velem ezt nem teheti meg, nem vagyunk olyan viszonyban, hogy erre felhatalmazva érezze magát.

Vettem egy nagy levegőt és lassan Zaynee felé fordultam.

- Nem felejthetnénk el? - láttam, hogy arcára csodálkozás ül ki és rögtön rávágná, hogy még mit nem ő most azonnal tudni akarja mi borított ki ennyire - Kérlek! - mondtam neki könyörgőn.

Csakúgy, mint én néhány perccel ezelőtt vett egy mély levegőt, majd elém állt.

- Most utoljára, de többet ezt nem játszod el velem.

- Ígérem - mondtam és nagyon reméltem, hogy adott szavamat be is fogom tudni tartani.

Hirtelen mozdulattal megragadta a csuklómat és közelebb rántott magához, kicsit megtántorodtam és a biztonság kedvéért a karjaiba kapaszkodtam meg.

- Ne légy szomorú, mi azért jöttünk ide, hogy vidáman töltsünk el együtt egy napot. Nem azért, hogy lelombozzunk - simította kezét arcélemre.

- Akkor legyünk vidámak - húztam egy kisebb mosolyt számra.

- Hé Jer mostmár kibontod a borítékot? - kérdezte az ír manó izgatottan miközben kezében lóbálta a kis levelet.

- Igen - léptem elé és kaptam ki kezéből a nekem szánt üzenetet.

Értetlenül meredtem rá mikor csak egy CD hullott a kezembe. A fiúk is hasonló képpel méregették a kezem, míg végül Harry nem bírta tovább elvette tőlem és a DVD- lejátszóba tette. Szép sorban, mint a verebek helyet foglaltunk a kanapén és vártuk, hogy történjen valami. Néhány percig a fekete képernyőt bámultuk, majd végre valahára elkezdődött a film. Az első képkockák után rögtön felismertem, hogy ez a kórház egyik műtője. Majd az egyik orvos odalépett az asztalhoz, ahol a páciens már altatásban volt.

- Ugye ez nem az amire gondolok? - kérdezte ijedten Zayn.

- Nyugodtan elmehetsz - fordultam kicsit felé.

Válaszként a fejét rázta és egy párnát szorított az arcához. Az események sorban követték egymást és én egy hatalmasat sikítottam mikor megláttam a sebészt. Azonnal felismertem Apu volt az. Ezek szerint ez a tegnapi műtéte, amit Lottie-n végzett. A fiúk végignézték velem az egész műtétet, bár Zayn csak párnán keresztül, míg Harry bizonyos részeknél akkorát ordított - vagy mondjam inkább, hogy sikított - hogy azt hittem kiszakad a dobhártyám. Niall, természetesen evett, igaz fogalmam se volt hogy képes rá. Liam volt az egyetlen, aki néha fintorgott párat, de nyugodtan ülte végig az egészet. Nagyjából a közepe táján Tomlinson is előmerészkedett és helyet foglalt a karfán. Ezután egész végig magamon éreztem kutató pillantását és bárhogy is próbáltam figyelmen kívül hagyni nem sikerült. 

A kis filmezésünk után, meg azután, hogy felvilágosítottuk Niallt, hogy az nem horror film volt úgy gondoltam az a legkevesebb, ha csinálok nekik valami kései ebédet. Nem sok ember van, aki képes azért végignézni egy ilyen videót, mert én szeretném. Emellett Zaynre is nagyon büszke vagyok, hogy egyszer sem lett rosszul, bár lehet ennek a férfiúi büszkeségéhez is köze van. Horan természetesen szinte örömtáncot járt mikor megemlítettem az ötletemet és a többiek is bőszen helyeseltek. Mivel a fiúk nagyjából minden ehetőt, ami megtalálható volt a házban felfaltak elküldtem őket a közeli szupermarketbe egy szép listával. Indokként azt mondtam, hogy ha enni akarnak kell valami, amiből kaját tudok nekik csinálni. Majd odaadtam a vásárlásra a pénzt és szinte kilöktem őket az ajtón. Kis rendet raktam a nappaliban, mikor valaki csöngetett. Először azt hittem a fiúk jöttek vissza, aztán eszembe jutott, hogy odaadtam nekik a kulcsomat, így nem csöngetnének. Lassan az ajtóhoz sétáltam, ahol egy nálam nagyjából tíz centivel magasabb lány álldogált.Hosszú göndör haja válláig ért, arcán barátságos mosollyal.

- Szia, segíthetek valamiben? - törtem meg a csendet.

- Hello. Nem tudom, hogy jó helyen járok-e te vagy Jerrika Evigan? - kérdezte kicsit félénken.

- Igen én vagyok.

- Én Danielle Peazer vagyok - nyújtott kezet - Liam barátnője.

Kezet ráztunk, majd odébb álltam, hogy be tudjam őt engedni. Elmondta, hogy nem akart rám törni, csak Liam mondta neki, hogy egész nap itt lesznek és ha korábban végezne - ami be is következett - beugorhatna ő is. Megemlítette, hogy ha zavar elmegy, mire én vagy háromszor elismételtem, hogy egyáltalán nem zavar így legalább lesz egy kis segítségem a fiúkkal szemben. Erre elmosolyodott, majd együtt indultunk a konyha felé.