3. Case

Sziasztok! Újabb hétfő, újabb rész. Hát be kell, hogy valljam egy kicsit szomorú vagyok, hogy az előző fejezethez egyetlen komment sem érkezett... ennyire rossz lett? Tényleg kíváncsi vagyok a véleményetekre  akár pozitív akár negatív. Mérhetetlenül hálás vagyok a két pipáért! :) 
Remélem most több kedvetek lesz írni :)
Puszi Cassy
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Legtöbbször a fájdalom kezelhető, de olykor lecsap mikor a legkevésbé számítasz rá. övön alul talál és nem múlik. (...) Az igazság az, hogy nem kerülheted el, és az élet úgy is ad majd újat."

JERRIKA

Nincs szükségem a kioktatásodra, hisz
nem is ismersz-Jerrika Evigan

ZAYN NEM BÍZTA a véletlenre még a szüleimnek is szólt, hogy nem érzem jól magam, ami nem volt igaz. Hisz jól éreztem magam, csak egy kicsit tüsszögtem, rendben nagyon tüsszögtem. Így mire felkeltem egy szép üzenet várt az éjjeli szekrényemen idézem " Kislányom, ha délig nem érsz be a kórházba érted fogunk küldeni egy mentőt. Szerető szüleid." Felülkerekedett bennük orvosi énjük, és mivel a lányukról volt szó mindent bevetettek  már kiskoromban sem voltak képesek elnyomni ezt magukban, amint nyűgös, elfekvős lettem azonnal vittek az egyik vizsgálóba. Ez a rossz szokásuk mára sem változott, ráadásul Zayn elég meggyőző érveléssel állt elő, így szinte esélytelen volt a tiltakozásom. Kikeltem az ágyból és nekiálltam a mindennapi rutinomnak. Miután valamelyest megcsináltam a sminkem visszamentem a szobába valami meleg ruhát keresni. Hosszas gondolkodás után kiválasztottam egy farmert és egy krém színű pulcsit. Lementem a konyhába és ittam egy pohár narancslevet. Alig nyeltem le az utolsó kortyot már csöngettek is, gondoltam biztos Zayn az, hisz ki más lenne ennyire idegesítő. Az ajtó felé tartva még a fülembe tettem egy kék fülbevalót és a nyakam köré csavartam egy sálat. Kinyitottam az ajtót és nem hittem a szememnek, nem Zayn állt velem szemben, hanem Louis.

- Helló - köszöntem kicsit megilletődötten mikor eszembe jutott, hogy talán meg kéne szólalnom.

- Szia. Zaynnek dolga akadt így engem kért meg, hogy vigyelek be a kórházba - mondta egyszerűen.

- Be tudok menni tömegközlekedéssel is.

- Ennyire azért nem kéne lelkesedned miattam - horkantott fel.

- Csak gondoltam van jobb dolgod is, mint engem fuvarozni - vágtam vissza.

Kicsit beljebb léptem és magara kaptam egy vastag kék mellényt, majd a lábamra a csizmámat. Kezembe vettem a táskám majd a lakáskulcsot a zárba helyezve indultam vissza a még mindig ajtónál toporgó fiúhoz.

- Tényleg nem muszáj ezt csinálnod - mondtam mikor már egymás mellett sétáltunk a kocsijáig.

- Direkt arra mész, hogy felhúzz engem? - fordult felém.

- Nem, csak tudom, hogy nem kedvelsz és nem akarom azt hallgatni, hogy egész úton nyúzzuk egymást - néztem fel a szemébe, amiben őszinte csodálkozást véltem felfedezni.

- Én nem nyúzlak, én mindenkivel ilyen vagyok - tárta szét kezeit.

- Ha erre őszintén akarnék válaszolni csak egy újabb vitát robbantanék ki így azt hiszem most hallgatok.

Meglepetésemre ő sem szólt semmit csak kivette farzsebéből a kocsikulcsot és feloldotta a riasztót, majd intett egyet hogy szálljak be. Úgy láttam nem fogom megúszni ezt a kocsikázást így egy nagy és hallható sóhaj után beszálltam az anyósülésre. Miután beültem és bekötöttem magam a táskámat az ölembe helyeztem és vártam, hogy indítsunk. Pár perc múlva sofőröm is beült majd a kulcsot a gyújtásba tette és az útra is kanyarodtunk. Matatni kezdtem a táskámban mire fél szemmel engem figyelt.

- Ha ismét valami orvosi könyvet veszel ki onnan a legközelebbi fának hajtok.

- Ilyen rossz az életed? - kérdeztem miközben kezeimet kivettem a táskából és összefontam az ujjaimat.

- Nehéz, nem rossz de nehéz.

- Nem értem - kezdtem el a fejemet csóválni - Tudom vagyis gondolom milyen lehet mikor ennyi mindenki elvárja tőletek, tőled, hogy mindig légy jó hangulatban, mutasd a legjobb arcod és légy profi, de azt csinálhatod, amit szeretsz ez kárpótol mindenért. Legalábbis én így gondolom.

- Igen ez mindent megér és nagyon szeretem is csinálni, de néha nagyon frusztráló, hogy egyáltalán nincs magánéletem. Mindenki bele akar szólni a kapcsolatomba a barátnőmmel és azt szajkózzák milyen tökéletes pár vagyunk.

- Nincs így? - kérdeztem őszinte megrökönyödéssel, hisz én nem vagyok annyira tisztában a dolgokkal a fiúkkal kapcsolatban, de azt még én is hallottam, hogy sokan mondogatják, hogy Eleanor Louis női megfelelője és szeretnék, ha összeházasodnának.

Ő pár percig töprengett, majd visszafordította tekintetét az útra.

- Sajnálom én nem akartam indiszkrét lenni és olyanba ütni az orrom, amihez nincs közöm - tettem hozzá rögtön feszült arca láttán.

Erre sem szólt semmit csak a vezetésre koncentrált, valami megváltozott, más lett a hangulat. Nem az a feszült, idegörülő helyzet, ami általában kialakul köztünk. Megmagyarázni nem igazán tudtam volna mire is értem ezt a változást csupán éreztem. Némán bámultam ki a szélvédőn és minden erőmmel ez előttünk haladó járművet néztem próbáltam, valami érdekeset találni rajta, ami elvonja a figyelmem a mellettem szaggatottan lélegző fiúról. Lehet túlzásba estem a kérdésemmel, nem szándékos volt csupán a kíváncsiság hajtott. Ám ezzel a kijelentésemmel lehet, hogy csak még jobban elrontottam az amúgy sem fényes kapcsolatunkat. Az autó lassítani kezdett, majd be is állt az első szabad parkolóhelyre.  Leállította a motort én pedig kiszálltam .Megigazgattam a ruhám, majd megkerültem a járművet, hogy köszönjek Louis-nak, de mikor a sofőrülés mellé értem a földbe gyökerezett a lábam.

- Jerrika, mi történt? - kérdezte miközben kicsit kihajolt az ablakon.

Még válaszolni sem tudtam neki túlságosan is szíven ütött a látvány. Az utca túloldalán Zayn várakozott kocsijának dőlve és pont mikor szembekerültem vele az üzletből kijött egy szőke hajú lány - gondolom ő lehet Perrie - és nyakába vetette magát. Malik erősen vonta magához és egy szenvedélyes csókkal üdvözölte. Igen tudom, hogy mondta, hogy együtt vannak, de az ember általában reménykedik, addig míg az igazság a képébe nem mászik. Nos engem szinte összeroppantott. A fájdalom  olyan erővel csapott rám, hogy gondolkodni sem tudtam, miközben éreztem, hogy Louis a karomnál fogva rángat. Nem tudtam rá koncentrálni csak az utca túloldalán lévő párocskát figyeltem, mintha direkt fájdalmat akartam volna okozni saját magamnak. Louis már megelégelte tevékenységét így kiszállt az autóból és elém állt, így akadályozva meg a további kémlelést.

- Direkt akarod megnehezíteni a saját dolgod? - kérdezte mikor már hajlandó voltam rá figyelni.

- Te ezt nem érted - válaszoltam dühösen.

Nem akartam egy újabb vitát kirobbantani, de egyszerűen felfogni nem tudtam miért szól bele. Nem tud ő semmit, főleg nem azt, hogy most mi megy végbe bennem. Nincs szükségem a pofavágásaira.

- Ó, dehogynem. Azt hiszed, hogy nem látja mindenki, hogy még mindig szerelmes vagy a legjobb barátodba? És most itt gyötrődsz - vágta hozzám az igazságot. 

Erre nem válaszoltam semmit csak sértetten megfordultam. Az volt a szándékom, hogy majd beviharzok a kórházba, de Tomlinson annyira szétszórt, hogy még a kocsi ajtaját se képes becsukni én meg teljes erővel nekirohantam. Nem kis hangzavart  keltve ügyetlenkedésemmel. 

- Hogy lehetsz ilyen idióta - lépett mellém Louis.

- Én? Te hogy lehetsz olyan hülye, hogy nyitva hagytad az ajtót.

- Hát gondoltam volna, hogy ezt fogod csinálni? - nézett rám mérgesen. 

Kicsit összegörnyedve kikerültem az előttem lévő akadályt, majd a bejárat felé vettem az irányt. Természetesen újabb veszekedésünknek több szem - és fültanúja is volt, mint szerettük volna.

- Jer, mi történt? - hallottam meg Zayn hangját jobbomról, de én töretlenül csak a cipőmet bámultam miközben nyöszörögtem egyet-kettőt - Nem hiszem el, hogy ti öt percig nem bírjátok ki veszekedés nélkül - förmedt ránk.

Kicsit vicces volt az egész szituáció hisz ő ígérte meg, hogy elvisz - bár teljesen feleslegesen - és ő van felháborodva?

- Louis, miért nem figyeltél rá jobban - mondta már csak barátjának.

- Elég legyen! - tornáztam magam valami emberi pozícióba, hogy szemébe tudjak nézni - Nem az ő hibája, én kaptam fel a vizet és hirtelen fordultam meg. Ennyi! Ez nem a világ - mondtam mérgesen, majd ismét összegörnyedtem a fájdalomtól.

Egy kocsiajtóval történő bensőséges találkozás nem épp felemelő élmény. Sőt, kimondottan ellenemre van.

- Nem a világ? Komoly bajod is eshetett volna.

- Zayn, hallod mit beszélsz? Olyan vagy mint egy begyöpösödött apuka. Jól vagyok maximum valami izom húzódás, néhány véraláfutás és ennyi. Túldramatizálod a helyzetet.

Erre mérgesen kifújta a levegőt és csak engem tanulmányozott. Tudja, hogy igazam van, hisz minden hasonló helyzetben ő volt az, aki rögtön a legrosszabbra gondolt.

- Na menjetek. Innen már egyedül is be tudok menni - löktem meg a két fiú vállát, de egy tapodtat sem tágítottak.

- Segíteni szeretnék - mondták kórusban és közelebb léptek.

Meg kell, hogy valljam ez a szituáció nagyon fura volt, főleg, hogy pár pillanattal ezelőtt Louis-val ismét egymás nyakának estünk.

- Zayn, te rosszul leszel a kórházaktól. Emlékezz rá, amikor a legutóbb is összeestél pedig csak vért akartál adni.

Tudom, hogy nem szép dolog ilyen kellemetlen helyzetbe hozni a legjobb barátom, de nem akarom, hogy megint valami hasonló történjen vele. Láttam a pakisztáni fiú arcán, hogy visszagondol arra a bizonyos esetre és mosolya eltorzul. Louis-nak nem tudom milyen kifogást mondtam volna, hisz ötletem sincs őt mivel tudnám rávenni a távozásra.  Szerencsére ezen nem kellett sokáig töprengenem, mert megszólalt Malik telefonja, aki azonnal felkapta és hatalmas helyeslések közepedte biztosította gondolom a menedzserüket, hogy legkésőbb húsz perc múlva mind a ketten bent lesznek a stúdióban. Önelégült mosoly kúszott az arcomra, hogy nem kell tovább törnöm a fejemet különböző kifogásokon. 

- Ennyire látványosan azért ne örülj - gúnyolódott Tomlinson, majd megfordult és beült az autójába. 

Zayn tétovázott pár percig, míg barátnője is ideért hozzánk. Fel sem tűnt, hogy nincs itt. Tudom nem szép, hogy ezt mondom, de túlságosan is le voltam foglalva saját magammal. Perrie mellénk ért és kérdőn meredt kis csoportunkra. 

- Most hívott Paul, be kell mennünk a stúdióba, azt mondta nagyon fontos - mondta szomorúan.

- Semmi baj, megértem, hogy nektek most ez az első - válaszolta a lány.

Lassan közelebb hajoltak egymáshoz és lágy csókot váltottak, tényleg köszönöm. Nincs elég bajom eddig még előttem faljátok egymást. Megpróbáltam minden kommentár és fintor nélkül végignézni a kis jelenetet, de nem igazán sikerült. Csak abban tudtam reménykedni, hogy egyikük sem látta meg.

- Jer, nem haragszom - dugta ki fejét az ablakon Louis és mosolyogva nézett rám.

Először nem igazán tudtam miért is kéne haragudnia rám, aztán eszembe jutott a beszélgetésünk a kocsiban és csak arra tudtam következtetni, hogy arra érti.

- Tényleg? - meredtem rá.

- Nem, majd később mesélek még. Menj lásd el magad- vigyorgott rám, mintha az év poénját mondta volna.

Ezután beindította a motort és el is hajtott. Visszafordultam a másik két ember felé, akik vadul fixíroztak.

- Perrie, ő itt a legjobb barátom Jerrika- találta meg a hangját Zayn - Jer, ő pedig a barátnőm Perrie.

- Már sokat hallottam rólad, alig vártam, hogy végre személyesen is megismerhesselek - nyújtotta felém a kezét a lány.

- Én is hasonlókat tudnék mondani - fogadtam el a felém nyújtott kezet - Zayn, neked meg menned kell, ha jól sejtem - hajoltam kicsit el, hogy a fiú szemébe tudjak nézni.

Ő szokásához híven csak pofákat vágott és kifigurázott.

- Te mondtad, hogy nem szeretik, ha késel - húztam tovább az agyát.

- Kell neked mindenről beszámolnom? Így felhasználod ellenem.

- Csak jót akarok neked, de egy szavadba kerül és abbahagyom.

Csak vigyorogva tett felénk pár lépést, majd megölelt, majd ezt a mozdulatsort megismételte barátnőjénél is végül elindult a kocsija felé.

- Nekem is be kéne érnem ide - böktem a fejemmel a mögöttünk lévő épület felé. 

- Ha akarod segíthetek - ajánlotta fel. 

- Biztos nincs más dolgod? - kérdeztem kíváncsian.

- Nem, úgy volt, hogy Zaynnel leszek egész nap, de mint láttad ennek fújtak.  Viszont veled is nagyon szívesen beszélgetnék egy kicsit, hogy jobban megismerjük egymást. Tudom milyen fontos vagy Zaynnek és szeretnék veled jól kijönni.

Bólintottam egyet, majd egymás mellett elindultunk befelé, amint beléptünk az előtérbe Apa türelmetlen tekintetét vettem észre először.

- Nos az a marcona úr velünk szemben az Apukám és szerintem most kapok egy kis fejmosást - tájékoztattam gyorsan Perrie-t, miközben elindultunk felé.

- Szóval orvos az Apukád - állapította meg.

- És az Anyukám és remélem hamarosan én is.

Ezen már egy kicsit elcsodálkozott, de próbálta feldolgozni a hallottakat.

- Jerrika kislányom, nem voltunk elég világosak? - kérdezte miközben megállt előttünk és karba fonta kezeit a mellkasa alatt.

Így tényleg nem nyújtotta annak a kedves és nyugodt férfinak a látványát, akit megszoktam tőle.

- Sajnálom csak volt egy kis balesetem és nekimentem egy kocsiajtónak - vallottam be neki az igazat.

Erre már nem mondott semmit, csak elindultunk az egyik vizsgáló felé. Gondolom megszokta már tőlem a hasonló baleseteket, hisz sosem volt kiváló az egyensúly érzékem. Mondhatjuk úgyis, hogy elég sokat estem-keltem gyerekkoromban. Az első vizsgálóba érve Apu rutinos mozdulatokkal hozzá is fogott a sérüléseim tüzetesebb vizsgálatának. Mindent rendben lévőnek talált kis véraláfutások az ajtótól és enyhébb influenza, de pihennem kell. Szokásomhoz híven megint megpróbálkoztam valami kibúvóval, de sikertelen volt. Ezek úgy tűnik mostanában nem jönnek be, pedig tényleg nagyon igyekszem.
- De Apu én látni szeretném a műtéted - használtam fel az utolsó kártyám.
- Ha csak ennyi az egész elviszem neked a felvételt. Indulás haza!
Perrie kuncogva nézte végig a kis színjátékunkat, amihez nem sokkal később Anyu is csatlakozott.